Baji Balázs: Jó és erős mezőny várható

baji MTI Fotó: Bodnár Boglárka (archív)

Erős mezőnyre, önmagától pedig jó teljesítményre számít Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó a 10. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelyet augusztus 19-én rendeznek Székesfehérváron.

Baji az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott: jól van. “A megszokottól és a tervektől nagyon eltérő” felkészülés után izgalommal várja a versenyszezon kezdetét. “Eleinte nagyon döcögős volt a felkészülés, de szerencsére helyrekerült. Azt kell, hogy mondjam: jól sikerült” – mondta. “A Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon jó és erős mezőny várható, ennek megfelelően szeretnék én is jól teljesíteni” – szögezte le.

“Ez az év a puhatolózás, tesztelgetés éve lesz” – fogalmazott. Hozzáfűzve: az előtte álló kevés versenyből fogja megpróbálni kihozni a maximumot a fejlődése érdekében. Ezeket a viadalokat mind komolyan fogja venni és szeretné a legjobbat nyújtani rajtuk. Ám az igazán jó formát a jövő évre várja magától. “A következő, remélhetőleg olimpiai év lesz az, amikorra a munka, amit idén beleteszünk, remélhetőleg meg fog térülni” – tekintett előre Baji Balázs.

Az utóbbi években jó formában lévő Szűcs Valdó motiválja a 31 éves Bajit, aki szerint nem lesz könnyű megszorítania 25 esztendős riválisát, de bízik benne, hogy nagy csatákat fognak vívni – írja az MTI.


Kövessen minket Facebookon!