Augusztus elsejétől tíz regionális vasútvonalon visszaáll a korábbi menetrend

menetrendek, március 15, talált, Vasutas, online, közlekedési, vasúti, utazási, október, nemzetközi, MÁV, vonat, Munkanap Fotó: Körös Hírcentrum

Az ITM és a MÁV az ígéretéhez híven felülvizsgálja a regionális vonalakon – a járványhelyzet okozta utasszám jelentős csökkenése miatt – június 6-tól bevezetett menetrendeket. Tíz vasútvonalon már augusztus 1-jétől a korábbi, megszokott alapmenetrendet állítja vissza a vasúttársaság, de hosszú távon fejlesztéseket és akár két órás ütemes menetrendek bevezetését is tervezi számos regionális vonalán. A további regionális viszonylatokon még vizsgálják az utasforgalmat és a közlekedési rendet. 

A járványhelyzettel kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések következtében a MÁV-START belföldi utasforgalma március és május között körülbelül 70 százalékkal maradt el a tavalyi év azonos időszakának teljesítményétől. A regionális járatok többségén még a tíz főt sem érte el az utasok száma átlagosan, ezért június 6-tól csökkentett vasúti menetrendet vezettek be a regionális vonalakon és pótlóbuszokat állítottak forgalomba. Azóta a vasúttársaság folyamatosan figyelemmel kísérte a megmaradt vonatok és a pótlóbuszok utasforgalmát, és ígéretének megfelelően a megrendelővel közösen felülvizsgálta a menetrendet.

hirdetés

A MÁV az Innovációs és Technológiai Minisztériummal történt egyeztetést követően a Zalaegerszeg–Bajánsenye–Őrihódos (25-ös számú), Nagyatád–Somogyszob (38-as), Gyékényes–Barcs–Szentlőrinc (60-as), Vác–Nagyoroszi–Balassagyarmat (75-ös), Balassagyarmat–Ipolytarnóc (78-as), Kál-Kápolna–Kisújszállás (102-es), Karcag–Tiszafüred (103-as), Debrecen–Tiszalök (109-es), Mezőtúr–Szarvas–Mezőhegyes (125-ös), Kecskemét–Lakitelek–Szolnok (145-ös számú) vonalakon állítja vissza az alapmenetrendet augusztus 1-jétől.

A Gyékényes–Barcs–Szentlőrinc vonalon az alapmenetrendre történő visszaállással együtt megszűnik a zalaszentiváni átszállás a (Sopron–) Szombathely–Zalaszentiván–Nagykanizsa–Pécs között közlekedő járatok esetében.

Több regionális vonalon az utazási igényekhez igazodva módosítják a pótlóbuszok közlekedési rendjét augusztus 1-jétől, illetve a Villány–Mohács vonal melletti Nagynyárád esetében pedig július 18-tól.

A részletes menetrendeket a vasúttársaság a honlapján (www.mavcsoport.hu) és az állomási hirdetményeken teszi közzé.

MÁV-csoport