Makra Noémi eredményes évben bízik

Makra Noémi, Békéscsaba Archív felvétel

Gerendán új elemmel, felemáskorláton pedig egy teljesen megújult gyakorlattal készül a magyar válogatott és a TC Békéscsaba tornásza, Makra Noémi.

A 22 éves sportoló a pandémia alatt is szinte végig tudott edzeni a Központi Tornacsarnokban, így a koronavírus okozta járványhelyzet szerencsére nem jelentett nagy kiesést. Mint mondta, biztosan fura lesz majd a decemberi Európa-bajnokság, hiszen egyrészt eddig még egyáltalán nem tartottak versenyeket, másrészt korábban ez az időszak a levezetésé volt, most pedig ekkor lesz az év fő versenye.

hirdetés

Ezzel együtt Makra bizakodó, reménykedik abban, hogy ez az év is legalább olyan sikeres lesz, mint a 2019-es esztendő. „Az mindenképpen pozitív, hogy a pandémia alatt sem kellett leállnom a tornával, pusztán az edzések számát kellett megritkítani, akkor napi egy tréninggel készültem. Ugráson és talajon maradnak a tavalyi gyakorlatok, azokat szeretnénk még tisztítani, csiszolni, ellenben gerendán új elemmel készülök, a korlát gyakorlatom pedig teljes egészében megújul. Szeretném, ha ez az év legalább olyan sikeres lenne, mint tavaly, mert az nagyon jó volt, és legalább úgy szeretnék szerepelni” – fogalmazott.