Hamilton nyolcadszor nyert a Hungaroringen

Hamilton Fotó: Mercedes AMG Petronas

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte meg a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíjat – zárt kapuk mögött – vasárnap a Hungaroringen, ahol pályafutása során immár nyolcadik alkalommal diadalmaskodott.

hirdetés

A 35 éves pilótának ez az idei második, és karrierje során a 86. futamgyőzelme, így már csak öt hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Egy másik Schumacher-csúcsot most beállított Hamilton Mogyoródon, eddig ugyanis csak a legendás német versenyzőnek sikerült egy pályán – a franciaországi Magny-Cours-ban – nyolcszor is nyernie.

hirdetés

A Hungaroringen sorozatban harmadszor győztes címvédő mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba másodikként, a finn Valtteri Bottas (Mercedes) pedig harmadik lett. Hamilton ezzel a sikerrel átvette a vezetést az összetettben Bottastól. A start előtt egy órával még esett az eső a Hungaroringen, ezért a teljes mezőny az átmeneti, félig vizes, félig száraz aszfaltra alkalmas gumikkal állt fel a rajtrácsra, ugyanakkor Verstappennek akadt egy kis problémája, mert a kivezető körén megcsúszott és a gumifalba csapódott, ezért a szerelőknek a rajtrácson kellett első szárnyat cserélni és felfüggesztést javítani a Red Bullon. A csapat sikerrel járt, Verstappen elstartolhatott.

A rajtnál Hamilton jól jött el, Bottas és mögötte Sergio Pérez (Racing Point) viszont beragadt egy kicsit, miután a finn versenyautója bemozdult a piros lámpák kialvása előtt. Hamilton megtartotta a vezető helyet, mögé Lance Stroll (Racing Point) és Verstappen sorolt be a második és harmadik helyre. Bottas és Pérez sok pozíciót veszített, ugyanakkor mivel a pályán az ideális ív folyamatosan egyre szárazabbá vált, a harmadik és az ötödik kör között a teljes mezőny a boxban járt, és száraz aszfaltra alkalmas abroncsokra váltott. A 20. körben Hamilton csaknem 11 másodperces előnnyel vezetett Verstappen előtt, a harmadik helyen pedig Stroll száguldott, aztán Bottas következett a negyedik pozícióban.

A 35. körben, a versenytáv feléhez érve elkezdődtek a második kerékcserék, melyek után Bottas átvette a harmadik helyet Strolltól, az élen pedig Hamilton maradt, mögötte Verstappen száguldott másodikként. Az 50. körhöz érve Hamilton győzelme már nem volt veszélyben, Bottas viszont még egyszer kiment a boxba, hogy friss gumikkal támadhassa a hajrában a második helyért Verstappent. A finn az utolsó előtti körben utolérte holland riválisát, de az előzésre már nem maradt ideje, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel.
Hamiltonnak még arra is volt lehetősége, hogy az utolsó körökre teljesen új gumikat tegyenek fel az autójára, ezzel a leggyorsabb kört is meg tudta futni, és az ezért járó plusz egy vb-pontot is megkapta.

„Köszönettel tartozom az egész csapatnak, azoknak is, akik a központban dolgoznak, mert nagyon jó autót fejlesztettek az idei évre. Ez az egyik kedvenc versenyem a naptárban, és ma az volt a különleges kihívás, hogy végig egyedül voltam az élen. Összességében minden tökéletesen alakult a számomra ezen a hétvégén” – nyilatkozta a futam után Hamilton. Verstappen azt mondta, látta, hogy az utolsó körökben Bottas egyre közelebb kerül hozzá, de végül valahogyan ki tudott tartani, és megőrizte a pozícióját.

„A szerelőink elképesztő munkát végeztek, amit ezzel a második hellyel tudtam meghálálni. Nagyon örülök az eredménynek, mert sikerült beférnünk a két Mercedes közé” – mondta a holland versenyző. Bottas csalódottan nyilatkozott a leintés után, és elismerte, hogy elrontotta a rajtot. „Őszintén szólva a startnál el is ment a futamom, nem reagáltam jól, sokat estem vissza, és onnantól nagyon nehéz volt a dolgom” – foglalta össze röviden a történteket a finn pilóta. A szezon két hét múlva Nagy-Britanniában folytatódik.

 

hirdetés