Fülöp Attila: Erősödik az egyházak szerepe a szociális ágazatban

szociális Fotó: MTI/Rosta Tibor

Erősödik az egyházak szerepe a szociális ágazatban, az alap- és szakellátásban, valamint a gyermekvédelemben – közölte a szociális ügyekért felelős államtitkár szerdán Szegeden újságírókkal.

hirdetés

Fülöp Attila a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató bővülő feladatait bemutató sajtótájékoztatón kiemelte, az állam eddig is számított az egyházi szerepvállalásra a szociális ellátásban. A szakellátásban, az idős- és fogyatékos otthonok fenntartásában 25, az alapellátásban 44-45 százalékos az egyház részesdése. A gyermekvédelem területén pedig az év végére meghaladja 60 százalékot. Jelenleg Magyarországon 23 ezer gyermek nem vér szerinti családjában, hanem nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban nő föl. A kormány elkötelezett abban, hogy közülük lehetőség szerint minél többen nevelőszülőkhöz kerüljenek – mondta a politikus.

hirdetés

A gyermekvédelemben azt a fajta bizalmat, kötődést kell újraépíteni, amit sok esetben ezek a gyermekek elvesztettek. A szociális és gyermekvédelmi feladatoknál az egyházi fenntartóknak behozhatatlan az előnyük. A katolikus egyház már akkor is végezte ezt a tevékenységet, amikor állam még nem is nagyon létezett. A gyermekvédelem egyik célja a lelki gyógyulás. Ez akkor lesz sikeres, ha az ellátásból kikerülő fiatal megtalálja a helyét az életben. Felnőttkorban nem szorul rá a szociális ellátórendszerre, önálló családot alapító, adófizető polgárrá válik – fejtette ki Fülöp Attila. Az egyházak szerepvállalását segíti az a tavasszal elfogadott jogszabály, amely alapján a feladatvállaláshoz a fenntartók ingatlan-tulajdonjogot is kapnak. A 2021-es költségvetésben pedig az egyházi és civil fenntartóknak az ideinél 20 milliárd forinttal magasabb támogatást biztosít az állam – közölte a politikus.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök azt mondta, az egyházmegye méretéhez képest átlagon felül végez közszolgálatot. Elsősorban a köznevelésben, a felsőoktatásban és a gyermekvédelemben. A püspök hangsúlyozta, az egyházmegye mindig ott próbált meg segíteni, ahol kéréseket fogalmaztak meg. A szolgálatot az teszi lehetővé, hogy elhivatott munkatársak dolgoznak az intézményekben – tette hozzá.

Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója közölte, a gyermekvédelmi szakellátásban tíz éve részt vevő szervezet feladatai július 1-jétől bővültek. A szolgáltató immár nyolc megyében – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Nógrád, Komárom-Esztergom és Pest megyében -, valamint a fővárosban látja el a gyermekvédelmi szakellátás feladatait. Az egyházmegye fenntartásában így ma már 5204 férőhelyen gondozhatnak családból kiemelt gyermekeket és fiatalokat, munkavállalóik száma pedig 2140. Úgy fogalmazott: céljuk enyhíteni a kiszolgáltatottságot, “kezelni a sebeket” és hazataláláshoz segíteni a gyermekeket. Évente csaknem hatszáz, a gyermekeknek élményt szerző programot szerveznek – mondta a főigazgató.

Forrás: MTI

hirdetés