Baji Balázs elégedetlen szombati futásával

baji, madridi MTI Fotó: Bodnár Boglárka (archív)

Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó úgy nyilatkozott, elégedetlen szombati teljesítményével, amelyet a Honvéd Kupa atlétikai versenyen nyújtott.

hirdetés

A Budapesti Honvéd SE sportolója a 110 méteres gátfutás előfutamában 13.96 másodperc alatt ért célba, a döntőben pedig 14.08-as eredményével második lett az egri Szeles Bálint mögött. „Jócskán elmaradtam a saját elvárásaimtól, elégedetlen vagyok a mai teljesítményemmel. Nehéz meghatározni, mi várható el tőlem, hiszen nagyon hosszú kihagyás után álltam ismét rajthoz 110 méteres gátfutásban. Bennem is nagyon sok volt a kérdőjel, de ennél azért többet vártam magamtól” – mondta az M1 aktuális csatornán Baji.

hirdetés

Hozzátette, leginkább a sérülése miatt van elmaradva korábbi önmagától, és nagyon reméli, hogy a következő versenyeken jobb formában lesz. „Nagyon súlyos sérülésből térek vissza, hosszú és nehéz rehabilitáció van mögöttem, illetve még előttem is. Az elmúlt hónapok sem úgy alakultak, ahogyan normál esetben történt volna, de ez nekem jól jött, hiszen több időm volt visszatérni az alapokhoz, és azt a munkát elvégezni, amire szükségem volt” – magyarázta.

Baji elmondta, az év hátralévő részében szinte kizárólag hazai versenyeken indul, amelyekből minden hétvégére jut egy. Számára a legfontosabb az országos bajnokság és a Gyulai István-emlékverseny lesz. A 2017-es londoni világbajnokság bronzérmese egyéves kényszerpihenőt követően februárban tért vissza, miután a térdét és a combját is műteni kellett, majd felépülését csonthártyagyulladás hátráltatta.

MTI

 

hirdetés