Szlávik: amíg nincs vakcina, csak az eddigi módon lehet védekezni

szlávik Fotó: koronavirus.gov.hu

A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen. Maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ellenőrzése – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

hirdetés

Az infektológus úgy vélekedett, Magyarországon jól védekeznek az emberek. Hiszen a napi 10-20-30 új eset nem sok, de tudni kell azt is, hogy ezek csak a kiszűrt esetek. Ennél tízszer-hússzor több fertőzött is lehet. „Ez azt mutatja, hogy a vírus még mindig velünk van. Az úgynevezett első hullám még mindig nem ért véget, hiszen nem nulla az esetszám. Meg kell akadályozni, hogy több legyen” – hangsúlyozta.

hirdetés

Hozzátette, mára az is világossá vált: nem lehet arra számítani, hogy a vírus a nyári melegben eltűnik. Ezért fenn kell tartani a védekezést egész évben. Szlávik János kitért arra is, hogy jelenleg több mint 100 vakcina van kísérleti szakaszban a világon, közülük öt-hatot már embereken tesztelnek – írja az MTI.

hirdetés