Emilia Romagna Nagydíj – Csak egy szabadedzés lesz az időmérő előtt

Fotó: Scuderia Ferrari (archív)

A megszokott hárommal ellentétben csak egy szabadedzést rendeznek majd Imolában, a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjon.

hirdetés

A versenyhétvégén, amely a koronavírus-járvány miatt átalakított naptárban október 30-november 1-jei dátummal kapott helyet, a pénteki gyakorlás után szombaton 14 órakor az időmérő edzést, vasárnap 13.10 órakor pedig a futamot rendezik majd meg.

hirdetés

Imolában legutóbb 2006-ban volt Forma-1-es futam, és ez lesz a harmadik olaszországi helyszín az idei világbajnoki sorozatban, szeptemberben ugyanis Monzában, valamint a Toszkán Nagydíjnak keresztelt viadalon, Mugellóban is versenyez a mezőny.

A formula1.com-on olvasható beszámoló szerint a sorozat irányítói változatlanul abban reménykednek, hogy 15-18 futamot meg tudnak rendezni az idén, de a versenynaptár véglegesítésére a következő hetekben kerülhet csak sor. A mostani idényből négy verseny már lement, a címvédő és hatszoros vb-győztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) hármat nyert, így vezet az összetettben. A vb a mostani hétvégén Silverstone-ban, a rendhagyó 70. évforduló Nagydíjával folytatódik. (MTI)

 

hirdetés