Romániában stabilizálódott a napi esetszám, de nőtt a súlyos esetek száma

Romániába, Németországban, Ausztriában, szlovéniában, koronavírus, ausztria, Románia Fotó: MTI/Veres Nándor (archív)

Romániában több jele van annak, hogy tetőzik a koronavírus-járvány, de kedden újabb negatív rekordok születtek az elhalálozások és a súlyos esetek számának tekintetében.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint újabb 1232 embernél mutatták ki a koronavírust az utóbbi 24 órában. Ez több mint 10 százalékkal meghaladja ugyan az utóbbi két hét napi átlagát, de néhány százalékponttal elmarad az utóbbi hét átlagától, tehát a napi esetszám az utóbbi héten napi 1200 körül stabilizálódott, és nem emelkedett tovább. A járvány visszaszorulásának reményét hordozza az is, hogy Emilian Popovici, a román járványügyi társaság alelnöke szerint az utóbbi egy héten – május 23. óta először – ismét 1 alá csökkent az úgynevezett reprodukciós ráta, amely azt jelzi, hogy egy ember hány másikat fertőz meg.

hirdetés

Ezt a mutatót 1 alá kell szorítani a járvány megfékezése érdekében. Július 10. körül, amikor a hatóságoknak nem volt jogalapjuk karanténba küldeni a fertőzésgyanús embereket, a reprodukciós ráta elérte az 1,21-et Romániában – mutatott rá a szakember. A júliusi fertőzési hullám azonban most érzékelteti hatását az elhalálozások és a súlyos esetek magas számában. Kedden minden korábbinál több, 48 koronavírusos beteg elhunytáról számolt be a GCS: ezzel 2480-ra emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma.

Az ismert aktív esetek száma már a 25 ezret közelíti. Közülük csaknem 7800-an vannak kórházban, és ismét megdőlt az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma, amely elérte a 436-ot. A járvány főleg Bukarestben és a főváros közelében található Arges, Brassó, Prahova és Dambovita megyében terjed.

A keddi, újonnan diagnosztizált esetek csaknem 13 százalékát Bukarestből jelentették: a fővárosban egyetlen nap alatt másfélszer annyi koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak, mint a legkevésbé fertőzött Szatmár megyében a járvány kezdete óta együttvéve.

MTI