Darabos Balázs: Értékteremtő munkára törekszünk Békéscsabán

darabos Fotó: BRSE

Darabos Balázs dolgozott már futball, kézilabda és röplavda csapatoknál is. Az új szezonban pedig a BRSE-t segíti szaktudásával. Alább egy vele készült interjút olvashatnak.

Mit lehet tudni rólad? Hogyan kerültél a sport közelébe?

D.B.: Három diplomával fejeztem be az egyetemi éveimet, ezt követően pedig folyamatosan fejlesztettem magamat a kondicionáló-erőnléti edzői pályán. A röplabdával nyolc évvel ezelőtt Gödöllőn kerültem kapcsolatba. Korábban futball és kézilabda csapatoknál folytattam a tevékenységemet. Az élethosszig való tanulásban hiszek, ezért folyamatosan képzem magam, oktatásokon veszek részt, hogy naprakész technikákkal fejleszthessem a játékosokat.

hirdetés
Melyek voltak pályafutásod legfőbb állomásai?

D.B.: Tatabánya egy fontos pontja a karrieremnek, hiszen végigjártam a ranglétrát amíg eljutottam odáig, hogy én lettem a felnőtt kézilabda csapat erőnléti edzője, akikkel végül egészen az EHF-kupa nyolcad döntőjéig jutottunk. Ezután a budaörsi futball csapatnál dolgoztam, ahol egészen az NB I-es feljutásaig sikerült eljutnia a csapatnak, amire senki nem számított. Ezt követően kerestek meg Nyíregyházáról, ahol mind a röplabdázók, mind a labdarúgók munkáját segítettem. Személyes sikerként éltem meg, hogy el tudtam magam fogadtatni és egy olyan rendszert tudtam bevezetni, ami korábban senkinek nem sikerült.

Hogyan kerültél Békéscsabára, miért épp a BRSE?

D.B.: A Békéscsabai Röplabda SE elnöke, Baran Ádám megkeresésére kezdtünk el tárgyalásokat folytatni, ahol hamar kiderült, hogy ugyanazokat a célokat, elképzeléseket képviseljük, valamint megegyezik a motivációnk, ami nem más, mint a sikerorientáltság. Motivált a klubvezetés, a stáb és az egész egyesület. Nagy lehetőségnek tartom az ajánlatot, hiszen az elmúlt 10 év legsikeresebb magyar női röplabda klubjánál tudok alkotni, fejlődni. Azon fogok dolgozni, hogy egy olyan rendszert tudjak kiépíteni, ami a jövőben értéket teremt. Büszkeséggel tölt el továbbá az is, hogy Karolj Ferenc személyében egy széles körű nemzetközi tapasztalattal rendelkező kollégával dolgozhatok együtt.

Korábban már dolgoztál együtt csapatunk vezetőedzőjével, Tóth Gáborral. Milyen az összhang köztetek?

D.B.: Az évek folyamán egy baráti viszony alakult ki közöttünk. Mindketten maximalisták vagyunk, így könnyen megértjük egymást, valamint egy célt képviselünk. Olyan kapcsolat van közöttünk, ami biztos alapot teremt az eredményes, közös munkához.

Milyen célokkal vágsz neki a szezonnak?

D.B.: Nem lehet más a célom Békéscsabán, csak az, hogy címet vagy címeket nyerjünk. Kemény munkát végzünk a mindennapokban, amivel szeretnénk büszkévé tenni a békéscsabai publikumot!

Forrás: BRSE