Kormányszóvivő: a kormány számos ágazatnak nyújtott már segítséget, most a zenészeken a sor

belépők Fotó: Pixabay

A kormány számos ágazatnak nyújtott már segítséget, most a zenészeken a sor. Több mint ötmilliárd forint értékben “támogatjuk legalább 150 raktárkoncert létrejöttét, ahol a hazai könnyűzenei élet szereplői profi technika és a saját stábjuk segítségével játszhatják el dalaikat” – jelentette ki a kormányszóvivő a Facebook-oldalán szerdán közzétett videobejegyzésben.

Szentkirályi Alexandra közölte: várhatóan szeptemberben teszik közzé azoknak a raktárkoncerteknek a felvételeit, amelyeket a kormány támogatásából szerveznek meg, hogy segítsék a koronavírus-járvány és az elmaradt fesztiválok miatt nehéz helyzetbe került magyar könnyűzenei ipart. A kormányszóvivő elmondta: a koncertek fellépői között olyan nevekre számítanak, mint Tóth Gabi és Tóth Vera, Demjén Rózsi, a Tankcsapda vagy Balázs Fecó.

A “többi, fesztiválokról megszokott zenekarról a legnagyobb fesztiválok szervezőivel” egyeztetnek – tette hozzá. A zenészek és háttérembereik kiemelkedő gázsit kapnak, a professzionális fény- és színpadtechnikáról, illetve a produkció felvételéről és közzétételéről pedig – a Magyar Turisztikai Ügynökség koordinálásával – az Antenna Hungária gondoskodik – mondta a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy “a háttérmunka már zajlik”.

Emlékeztetett: a koronavírus miatt idén nyáron elmaradnak a nagykoncertek, fesztiválok, mert a kormány nem szeretné kockáztatni a járvány újbóli fellobbanását és az őszi hagyományos iskolakezdést. Ugyanakkor tudják, hogy mindez nagyon nehéz helyzetbe hozta a könnyűzenészeket és a velük dolgozó háttérembereket, ezért támogatják a raktárkoncertek létrejöttét. (MTI)

 

Ez is érdekelheti:


Kövessen minket Facebookon!