Modern légvédelmi rakéták a Magyar Honvédségnek

rakéták Fotó: Kertész László

Modern amerikai rakéták erősítik majd a Magyar Honvédség légvédelmi képességeit – jelentették be augusztus 12-én, szerdán, Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében. A Magyarország és a régió biztonsága szempontjából jelentős fejlesztésről Benkő Tibor honvédelmi miniszter, valamint David Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok Magyarországra akkreditált nagykövete írt alá szándéknyilatkozatot.

hirdetés

David Cornstein leszögezte: véleménye szerint minden kormány elsődleges felelőssége az, hogy gondot viseljen országa népének biztonságára. A nagykövet emlékeztetett, hogy jelenleg is harcolunk az egész világban jelen lévő koronavírus ellen. De emellett olyan biztonságpolitikai fenyegetésekre is válaszolni kell, mint a Magyarország szomszédságában, Ukrajnában kialakult krími válsághelyzet. „Éppen ezért elismerésemet fejezem ki nem csupán miniszer úrnak, de vezérezredes úrnak is. Illetve a magyar kormány tagjainak azért a körültekintő döntésért, amit meghoztak. És annak felismeréséért, hogy valóban fontos, hogy egy ország légvédelmi rendszere a kor elvárásainak megfeleljen” – mondta az amerikai diplomata.

hirdetés

Benkő Tibor honvédelmi miniszter emlékeztetett: a béke, amiben élünk, törékeny. Ennek megfelelően felkészült, jól felszerelt haderőre van szüksége hazánknak is. Ezt a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program segítségével valósítják meg. Ennek fontos eleme egy modern, a kor legmagasabb technikai színvonalát jelentő légvédelmi rakétarendszer hadrendbe állítása. A miniszter hangsúlyozta: a magyar fél hosszas szakmai előkészítés után, az összes, szóba jöhető rendszert és gyártót megismerve és azokat értékelve választotta az amerikai ajánlat elfogadását. A hazai szakemberek minden lehetőséget alaposan megvizsgáltak, mielőtt a döntés megszületett.

A beszédeket követően Benkő Tibor honvédelmi miniszter és David Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok Magyarországra akkreditált nagykövete kézjegyével látta el a szándéknyilatkozatot, majd személyesen is megköszönték az előkészítésben és a kiválasztásban fontos szerepet játszó és a ceremónián részt vevő szakemberek, köztük Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnokának munkáját – számolt be a honvedelem.hu.

hirdetés