Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt

nemzeti Fotó: MTI/Mónus Márton

Katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen csütörtök reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, Áder János államfő, Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök jelenlétében.

A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység. A ceremónián Áder János, Orbán Viktor és Kövér László mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka, a kormány képviselői, továbbá állami és katonai szervezetek, a diplomáciai testület képviselői, valamint érdeklődők százai vettek részt.

hirdetés

A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek teszik le esküjüket, majd átadják az Összetartozás emlékhelyét. A koronavírus-járvány miatt idén a hagyományos programok többségét – köztük a légiparádét, a tűzijátékot, a Szent Jobb-körmenetet – nem tartják meg. De országszerte több településen és a határokon túl is lesznek megemlékezések valamilyen formában az állami ünnepen – írja az MTI.