Már érvényesek a szeptemberi helyközi bérletek

vasútállomás, menetrend, óraátállítás, Budapest, Keleti, vonat, vasút, vasúti Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Öt nappal kiterjesztette a MÁV a szeptemberi havi és első félhavi bérletek érvényességét, és elfogadja a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket, így azok csütörtöktől érvényesek az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján.

hirdetés

A MÁV-Start csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az intézkedés célja a tanév fennakadásmentes indítása, a pénztári várakozási idők csökkentése és az utasok színvonalasabb kiszolgálása. A vasúttársaság a március 11-én elrendelt veszélyhelyzet megszüntetését követő 180. napig még elfogadja a közszolgáltatási utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, de időközben lejárt, hivatalos okmányokat. A 2019/20-as tanévre, vagy a 2019/20-as tanév egy félévére érvényesített diákigazolványokat legfeljebb december közepéig fogadják el – írták.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásáért a vonatokon is kötelező a száj- és az orr eltakarása. A vasúttársaság munkatársai az elmúlt hetekben a Készenléti Rendőrséggel, a polgárőrséggel és a vagyonőrökkel közösen több mint kétezer vonaton tartottak szúrópróbaszerű ellenőrzést, és figyelmeztették a maszk nélkül utazókat – olvasható a közleményben.

 

Kapcsolódó tartalom:

 

hirdetés