Romániában ismét rekordot döntött a napi esetszám

korlátozások, maszkot, maszkviselési, fogyasztóvédelmi, szlovén, Ausztriában, fogyasztóvédelem, koronavírus Csehországban, maszk, Romániában járvány, fertőzöttek Illusztráció: Pixabay

Romániában újabb 2343 embernél mutatták ki a koronavírust, ezzel a héten másodszor is megdőlt pénteken az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek rekordja.

hirdetés

Romániában harmadik napja meghaladja a kétezret az új esetek száma. A pénteki növekmény több mint másfélszerese a napi esetszám utóbbi kéthetes átlagának, amely immár meghaladja az 1500-at. Az újabb eseteket a romániai tesztelési kapacitás felső határát közelítő 26 ezer teszt kiértékelése során azonosították. Ez azt jelenti, hogy a tesztek több mint kilenc százaléka bizonyult pozitívnak olyan körülmények között, amikor több mint tízezer vizsgálatot nem orvosi javallatra, hanem a páciensek saját kérésére végeztek el.

hirdetés

A legtöbb új fertőzöttet – 517-et – Bukarestben, illetve a moldvai Bákó (168), Iasi (107) és a fővárost körülvevő Ilfov (102) megyében diagnosztizálták. Egyszámjegyű növekményt csak három déli, Duna-menti megyében – Mehedinti (6), Ialomita (8) és Calarasi (9) megyében – észleltek.

Pénteken ismét az utóbbi két hét átlagát 35 százalékkal meghaladó számú, 53 koronavírusos beteg vesztette életét, így meghaladta a 4900-at a járvány romániai áldozatainak száma. A Romániában diagnosztizált 132 ezer koronavírusos ember közül 21 500 jelenleg is fertőző, közülük csaknem 7800-at ápolnak kórházban.

Újabb rekordot döntött a súlyos esetek száma: jelenleg 571 koronavírusos fertőzöttet ápolnak intenzív terápián, közülük 176-ot lélegeztetőgéppel tartanak életben. A Covid-19-ben szenvedő betegek számára elkülönített intenzív terápiás ágyak mintegy 55 százaléka foglalt jelenleg Romániában, de a jelentősebb fertőzési gócokban már nincsenek szabad helyek, a betegeket ezért más kórházakba kell szállítani.

Nelu Tataru egészségügyi miniszter szerint a fertőzés progresszív, de nem exponenciális ütemben terjed, az újabb fertőzési hullám pedig részint, de nem kizárólag a szeptember 14-i tanévkezdéssel hozható összefüggésbe. Az utóbbi héten 158 iskolás és 73 pedagógus fertőződött meg. A járvány kezdete óta 3200 tíz év alatti gyereknél és 5200 tizenéves fiatalnál mutatták ki a koronavírust.
A tárcavezető szerint nem a rendkívüli állapot ismételt bevezetésére, hanem az ismert óvintézkedések fegyelmezett betartására van szükség a járvány megfékezéséhez.

hirdetés