Ököllel próbálta rendezni a közlekedési konfliktust, vádemelés lett belőle

ittas, közlekedési, gépjárműadó Illusztráció: Pixabay

Garázdaság vétsége miatt emelt vádat és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Békéscsabai Járási Ügyészség egy 48 éves büntetlen előéletű kevermesi férfi ellen, aki egy közlekedési konfliktust próbált meg erőszakkal rendezni – tájékoztatta hírportálunkat dr. Berg Márta mb. főügyész.

hirdetés

A férfi 2020. július 23-án 09 óra előtt Békéscsaba lakott területén kívül, az Orosházi úton Újkígyós irányába közlekedett egy pótkocsis tehergépkocsival. Haladása során az egyik kereszteződésnél egy személygépkocsi kifordult elé és szintén Újkígyós irányába közlekedett tovább.

hirdetés

Az indulatossá váló terhelt rövid időn belül megelőzte a másik autót, majd egyre lassabban haladva megállásra kényszerítette őt, mégpedig úgy, hogy a járműszerelvény a forgalmat feltartotta és így magatartását többen észlelték. A megállást követően a férfi kiszállt a teherautóból, odament a másik autóhoz, benyúlt a járműbe és a járművezetőt egy alkalommal ököllel arcon ütötte, majd kezeivel hadonászni kezdett és hangosan a „nyomorék,” „vén hülye,” illetve „miért vezetsz így?” szavakat intézte a sértetthez.

A történtek miatt az autó vezetője értesítette a rendőröket, akik a férfit nem sokkal ezután, még az úton intézkedés alá vonták.

hirdetés