Újoncként utasította maga mögé versenytársait az újkígyósi fiú

Makoviczki Richárd Fotó: vagta.hu

Jött, látott, győzött. Stúdiónk vendége volt Makoviczki Richárd, aki az Ottlakai Ménes képviseletében újoncként lett Fogatvágta győztes a 13. Nemzeti Vágtán.

A kétnapos verseny ideje alatt 72 magyarországi és határon túli település lovasa mérte össze tudását. A 2020-as évi Kincsem+ Fogatvágta győztese 94.47 másodperces futamidővel az újkígyósi Makoviczki Richárd lett.

hirdetés

Richárd elmesélte, a versenyszámban meghívásos alapon vehetett részt és most indult először a Nemzeti Vágtán. A nyertes fogatról elmondta, hogy mindkettejük tradicionális magyar lófajtájú ló. Egyikük neve Sári, ő egy 11 éves Kisbéri félvér, a másik egy Repce névre hallgató Nóniusz.

Makoviczki Richárd
Fotó: vagta.hu

Öt éve foglalkozik az imént említett két lóval, amelyekkel megyei díjhajtó bajnok is volt. Rendszeres résztvevő a fedeles versenyeken, leginkább ott indul velük. A sok munka és a gyakorlás meghozta számára az eredményeket, hiszen immár háromszoros díjhajtó bajnok, tavaly pedig bronzérmet sikerült szereznie a fedeles bajnokságban. Sári és Repce mellett további 15 lóval foglalkozik.

Richárd és a két csodaló” legközelebb november 21-én Szilvásváradon méretteti meg magát.