Romániában Kolozs megyében terjed a leggyorsabban a koronavírus-járvány – derült ki a szerdán közzétett hivatalos adatokból.
Az utóbbi két hétben jegyzett új fertőződések alapján az erdélyi megye hétfőn még Bukaresttel volt azonos besorolásban, és csak kevéssel maradt el a legfertőzöttebb Fehér megyétől. Keddre már a legfertőzöttebbé vált, szerdán pedig az elmúlt 14 napban jegyzett új esetek ezer főre számított értéke meghaladta a négyet Kolozs megyében. A fertőzöttségi sorban Bukarest következik (3,8 ezrelékes fertőzöttséggel), majd Fehér (3,72), Szilágy (3,43) és Temes (3,39) megye. Ezek mellett Hargita megyében haladja még meg az új fertőzések aránya a három ezreléket, de az adatok azt is jelzik, hogy a székelyföldi megyében lassul a járvány terjedése. Míg hétfőn 3,33, szerdára már csak 3,22 ezrelékes volt a fertőzöttségi ráta.
Kolozs megye legfertőzöttebb településein, a néphagyományiról híres Széken és Tordaszentlászlón azt követően is jegyeztek új eseteket, hogy a két települést szombattól vesztegzár alá helyezték a hatóságok. A 2459 lakosú, 95,8 százalékban magyarok által lakott Széken az elmúlt két hétben több mint negyvenen fertőződtek meg. Sallai János polgármester elmondta: a fertőzöttek közül mára már többet is egészségessé nyilvánítottak. Az 1071 lakosú, 90 százalékban magyarok által lakott Tordaszentlászlón 24 fertőzöttet tartanak számon – közölte az MTI-vel Asztalos István polgármester. Mindkét polgármester elmondta: a vesztegzár miatt nem látogathatnak haza halottak napjára az elszármazottak, csak a helyben lakók mehetnek ki a temetőbe, hozzátartozóik sírjához.
Szerdára négy rekord is megdőlt Romániában. Soha nem jegyeztek egy nap alatt annyi új koronavírus-fertőzöttet (5343), annyi új halálesetet (107), mint az elmúlt 24 órában, és soha nem ápoltak olyan sok koronavírusos beteget a kórházakban (10 934) és az intenzív osztályokon (861) mint most. Amint Beatrice Mahler, a bukaresti tüdőkórház igazgatója a Digi24 hírtelevíziónak elmondta: óriási a nyomás a kórházak személyzetén. Az orvosok, ápolók kimerültek.
MTI