Mabisz: minden tizedik gépjármű-tulajdonos vált biztosítót a kampányidőszakban

baleset, Ónos Fotó: Police.hu (illusztráció)

A novemberi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban még mindig több mint 1,1 millió gépjármű érintett, az elmúlt évek tendenciái alapján minden tizedik tulajdonos biztosítót vált – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-vel.

hirdetés

A szervezet tájékoztatása szerint a biztosítók idén is legkésőbb november 2-áig teszik közzé az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb díjaikat. Az ügyfeleknek erről az értesítést 50 nappal a biztosítási évfordulót megelőzően kell megkapniuk a biztosítójuktól. A biztosítót váltóknak az aktuális szerződésüket a biztosítási évforduló előtt 30 nappal, legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk, majd legkésőbb december 31-éig meg kell kötniük új szerződésüket az új biztosítóval.

Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója – hívta fel a figyelmet a Mabisz. A közleményben felidézték, hogy Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződéseknél már nem a naptári év kezdete, hanem a gépjármű megvásárlásának napja számít évfordulónak. Így a novemberi kampányidőszakban már arányaiban egyre kevesebb, de még így is 1,1 millió gépjármű tulajdonosa, illetve üzemben tartója érintett, akik január 1-i évfordulós szerződéssel rendelkeznek. Ez a csaknem 5,5 millió kgfb-szerződésnek a 20 százalékát teszi ki, ezen belül is a magánszemélyek tulajdonában lévő személygépkocsik 17,9 százalékát.

A magyar gépjárműpark átlagéletkora meghaladja a tizennégy évet, így nem meglepő, hogy még mindig viszonylag sok tulajdonos érintett az év végi kampányidőszakban – mutatott rá a közleményben a biztosítók szövetsége. A mabisz.hu oldalon napokon belül frissülő Díjnavigátoron minden érdekelt összehasonlíthatja valamennyi piaci szereplő aktuális ajánlatát. A szövetség 2010 óta működteti ezt a szolgáltatást, amely minden piaci szereplő valamennyi kedvezményét tartalmazza – emelte ki a Mabisz. Nemzetközi összehasonlításban a magyar kgfb díjak az elmúlt évek növekedése ellenére is még mindig a legolcsóbbak közé tartoznak Európában – jelezte a biztosítók szövetsége.

MTI

hirdetés