Egy személygépkocsi és egy traktor ütközött össze Nagybánhegyes külterületén

Nagybánhegyes Fotó: Police.hu

Gyulán és Nagybánhegyes külterületén baleset, Kétegyházán pedig szabálysértés miatt történt rendőri intézkedés.

hirdetés

Békés megyében 2020. október 29-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Gyulán, a Karácsonyi János utcai buszmegállóból 8 óra 30 perc körül úgy indult el egy autóbusz, hogy még volt leszálló utas. Az ajtó rácsukódott a nő kezére, majd miután a buszvezető megállította a járművet és kinyitotta az ajtót, a nő az úttestre esett. Az idős asszony az elsődleges információk alapján nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Nagybánhegyes külterületén 18 óra 30 perc körül összeütközött egy személygépkocsi és egy traktor. A mentők az autót vezető férfit könnyű sérüléssel vitték kórházba.

Kétegyházán, a Bajcsy-Zsilinszky utcából 2020. október 29-én, 12 óra előtt néhány perccel előállítottak a rendőrök egy mindszenti férfit. A férfi személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság korábban eltiltotta a járművezetéstől. A Gyulai Rendőrkapitányság a 21 éves férfit járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés miatt őrizetbe vette és a rendőrkapitányság munkatársai három napon belül bíróság elé állíthatják – számolt be a Police.hu.

 

hirdetés