Végéhez közeledik az iskolák fertőtlenítése

romániában, katonák, fertőtlenítése, szociális, járványügyi, fertőzöttek Fotó: koronavirus.gov.hu

Végéhez közeledik az oktatási intézmények fertőtlenítése – jelezte a Magyar Honvédség (MH) 93. Petőfi Sándor vegyivédelmi zászlóaljának parancsnokhelyettese az MTI-nek Debrecenben. Ott szombaton négy gimnáziumban fejezték be a teljes körű fertőtlenítést a katonák.

hirdetés

Csaba Tibor alezredes emlékeztetett, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felkérésére a vegyvédelmi zászlóalj biológiai mentesítő csoportjai és az MH más alakulatainak fertőtlenítő rajai október 22. és november 1. között 59 hazai oktatási intézményt fertőtlenítenek. Ebből 34 iskolában a zászlóaljuk katonái végzik el a munkát. Hozzátette: ugyanazokat az eljárásokat és fertőtlenítő eszközöket, szereket alkalmazzák, illetve használják, mint tavasszal, a járvány első hulláma idején az idősotthonokban.

hirdetés

Jelenleg 54 intézmény már „készen van”. A feladatot országszerte 109 emberrel és 146 technikai eszközzel hajtják végre. Eddig 7894 liter Mol-hygi fertőtlenítőt használtak el – ismertette. Csaba Tibor arról is tájékoztatott, hogy Debrecenben hat oktatási intézmény fertőtlenítését kezdte meg a honvédség. A helyi Bocskai lövészdandár egy iskolában, a Petőfi zászlóalj katonái öt iskolában dolgoznak.

A Csokonai gimnázium épületének pénteki biológiai fertőtlenítése után szombaton a debreceni Kossuth, Tóth Árpád, Fazekas és Ady gimnázium épületeit mentesíti 36 ember 7 technikai eszközzel. Majd a biológiai mentesítő csoportjaikat kivonják Debrecenből – jelezte a parancsnokhelyettes. Csaba Tibor hozzátette: vasárnap Győrben az Apor Vilmos római katolikus óvoda, általános iskola, alapfokú művészeti iskola és kollégium épületének mentesítésével határidőre befejeződik az országos fertőtlenítési program – tájékoztatott az MTI.

hirdetés