Online ismerhetik meg a diákok a Kemény tagiskolát

kemény Fotó: Körös Hírcentrum

Online nyílt napra és decemberig minden héten online konzultációra várják az érdeklődő szülőket, diákokat, vagy éppen pedagógusokat a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Technikumban. Egyelőre máshogy nem juthatnak el a pályaválasztás előtt álló fiatalokhoz – árulta el a Körös Hírcentrum stúdiójában Skultétiné Barna Anita igazgató.

hirdetés

Ahogy a BSZC minden tagiskolája, úgy a Kemény Gábor is minden lehetséges felületet igyekszik felhasználni arra, hogy a leendő diákjaik megismerjék a képzési lehetőségeket. Online nyílt napot egyelőre november 20-ra és december 12-re terveznek. 20-án délelőtt 10 és 11 órától lesznek időpontok, december 12-én pedig 9 és 10 órától várják az érdeklődőket a virtuális térben. Mindegyik regisztrációhoz kötött, de csak azért, hogy azok, akik részt szeretnének venni, meghívót kaphassanak a belépéshez.

A fejlesztésekből továbbra sincs hiány az iskolában. Elkészülhetett a fejlesztő szoba, ahol a sajátos nevelési igényű diákok kaphatják majd meg a szükséges segítséget. Emellett kialakítottak szociális helyiségeket a gyakorlati oktatóknak. Még egy teakonyha várat magára. A régi fejlesztő szoba helyén pedig diák gyakorlati öltözőt alakítanak majd ki. Továbbá régóta szerettek volna egy elektromos sorompót a diákok biztonsága érdekében. Ez is meg tudott valósuni. Illetve a nagyon várt futómű-beállító padot is be tudták szerezni, ebben a centrum segített.

A képzési struktúra jelentősen átalakult ebben az intézményben is, az új évfolyamok már mind ötéves képzést végeznek. Változott a szakmakínálat is, erről bővebben lehet tájékozódni az iskola honlapján, illetve az online alkalmakkor. Amire sokan kíváncsiak még, hogy hogyan zajlik a felvételi eljárás. A Kemény tagiskolában pontokat számítanak, a hozott 7. év végi és 8. félévi jegyek alapján.

A teljes interjút itt meghallgathatják:

hirdetés