Katasztrófavédelem: Társszervekkel közösen zajlott a téli felkészülés

téli Fotó: Szőke Péter – BM OKF

Öt szervezet részvételével november 9-én tartották meg a rendkívüli téli időjárás idején szükséges védekezésre való felkészülési gyakorlatot Mogyoródon, a Hungaroring Vezetéstechnikai Centrum tanpályáján.

hirdetés

Az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Honvédség, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a gödöllői hivatásos tűzoltó-parancsnokság, valamint a pilisvörösvári és a délegyházi önkéntes tűzoltók tréningeztek közösen. Az esemény megnyitásaként dr. Jackovics Péter tű. ezredes, a BM OKF veszélyhelyzet-kezelési főosztályvezetője arról beszélt, hogy a gyakorlaton a különböző szervezetektől húsz jármű és több mint hatvan ember dolgozik azon, hogy egy éles helyzetben az együttműködés gördülékeny legyen.

hirdetés

Az ezredes hangsúlyozta, bár az időjárás nem idézi a téli körülményeket, a katasztrófavédelem hagyományosan a legrosszabb forgatókönyvre készül. Hangsúlyozta, a gyakorlaton olyan helyzeteket oldanak meg a résztvevők, amelyek jelentősebb havazáskor fordulhatnak elő a sztrádákon és a főutakon. Egyebek mellett elmondta, egy bedugult autópályán a gyakorlaton résztvevő szervezetek konvojban igyekeznek megközelíteni a helyszínt. Ezért a tréning is azzal kezdődött, hogy az érkező járművek menetoszlopban jutottak el a helyszínre. Jackovics Péter hozzátette, ez a látszólag könnyű feladat sem magától értetődő. Hiszen különböző tempóra képes, nem egyszer túlsúlyos, túlméretes járműveknek kell együtt haladniuk.

A főosztályvezető beszélt arról is, hogy a gyakorlat célja a kárfelszámolás egyes mozzanatainak kipróbálása. Ezen kívül természetesen az együttműködés, a kommunikáció összehangolása. Hiszen egy-egy komoly helyzetben ezek a társ- és együttműködő szervezetek lépcsőzetesen, közösen, egymást támogatva avatkoznak be.

Az eligazítással, balesetvédelmi oktatással kezdődő tréningen először azt a helyzetet kellett megoldani, amikor az autópálya két, azonos irányba haladó sávjában történik baleset. Két autó ütközött össze, a karambol miatt pedig feltorlódott a kocsisor. A rendőri helyszínelés után a gödöllői tűzoltók végezték el a műszaki mentést. Az egyik járművet letolták az útról, a másikat pedig a honvédség Rába H18-as darus konténerrakodója vontatta el.

A második bemutató szintén egy baleseti helyszínen zajlott. Itt egy terelőfallal elválasztott főúton karambolozott két személykocsi, szintén torlódást okozva. Ebben az esetben a rendőrök mellett az önkéntes tűzoltók, valamint a Magyar Közút Zrt. személyzete is részt vett a mentésben.

A harmadik gyakorlati momentum során a Groupama tanpályája jeges burkolatot imitáló, vizes műgyantás területén a terepjáróknak, személyautóknak, a honvédség és a közútkezelő nagy járműveinek volt lehetősége arra, hogy kipróbálják, milyen az, amikor hirtelen „jégre mennek”. Ahogy azt a vezetéstechnikai pálya szakértője korábban elmondta, jeges, csúszós úton téli gumival legfeljebb 30-40, nyári gumival pedig legfeljebb 20 kilométer/órás sebességgel érdemes közlekedni. A jeges pálya élményét a résztvevők emelkedőn és lejtőn is gyakorolták.

A gyakorlatot Jackovics Péter tű. ezredes sikeresnek nevezte. Külön hangsúlyozva, hogy a tréning során kiemelt figyelmet kapott a beavatkozó erők, eszközök irányítása. Illetve a forgalom megfelelő terelése – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

hirdetés