Időseket károsított meg a tízfős bűnbanda

elfogás, bűnszövetség, bűnbanda

Időseket fosztogató bűnszövetség tagjainak ügyét továbbította a Békés megyei rendőrség az ügyészségre. A férfiak a gyanú szerint az ország 9 megyéjében károsítottak meg nyugdíjasokat úgy, hogy az áramszolgáltató munkatársainak adták ki magukat, vagy azt mondták, hogy gyógyszertámogatást hoztak.

hirdetés

Országszerte a gyanú szerint 28 helyen követtek el bűncselekményt annak a tízfős csoportnak a tagjai, akik ellen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya indított büntetőeljárást. A férfiak 2018 áprilisa és 2020 februárja között Csongrád-Csanád, Pest, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Nógrád és Hajdú-Bihar megyében kerestek fel időseket. Rendszerint ketten, hárman, de alkalmanként négyen jelentek meg egy helyen. Volt, akinek azt mondták, hogy az áramszolgáltatótól jöttek és túlfizetést hoztak vissza készpénzben, másoknak gyógyszertámogatást ígértek.

hirdetés

A leggyakrabban egy húszezrest és egy ezrest vettek elő, majd a nyugdíjasoknak azt mondták, hogy mivel 11 ezer forint jár nekik, 10 ezer forintot vissza kell adniuk. Mikor a felkeresett idősek elővették a félretett pénzüket, hogy visszaadjanak 10 ezer forintot, elterelték a figyelmüket. Különböző ürüggyel, így például villanyóra-leolvasás, konnektorok vizsgálata címén a ház másik helyiségébe hívták őket, és közben magukhoz vették az otthon tartott megtakarítást. Két helyről arany ékszereket is vittek el.

Az idős emberek, akik között volt 91 éves is, koruknál, egészségi állapotuknál fogva a legtöbb esetben nem ismerték fel a helyzetet, nem tudtak védekezni, azonnal segítséget kérni. Voltak azonban olyanok, akik számára gyanús volt az idegenek viselkedése, nem adtak nekik pénzt. Egy helyen egy 90 éves asszony azért, hogy a kért összeget oda tudja adni az idegeneknek, a szomszédjáról akart kölcsön kérni egy tízezer forintos bankjegyet. Mikor átkiabált a szomszédba, a férfiak elmenekültek, de két héttel később éjszaka visszamentek a házához és betörtek hozzá. Rögtön a konyhaszekrényhez mentek, mert amikor előzőleg ott voltak, látták, hogy ott van a megtakarított pénz, amit miközben az idős nő aludt, el is loptak.

A Békés megyei rendőrök 2019 szeptemberében a Pest megyei Ócsán a kifosztás bűntettekkel gyanúsítható csoport négy tagját, majd azt követően a bűnszövetség további öt tagját is elfogták. Közülük egy 29 éves ragályi és egy 37 éves sajószentpéteri férfi letartóztatásban vannak, egy 28 éves edelényi és egy 38 éves miskolci férfi pedig bűnügyi felügyelet alatt állnak. Öten szabadlábon védekeznek, egy 47 éves sajtószentpéteri férfi ellen elfogatóparancs van érvényben.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2020. november 19-én továbbította a Békés Megyei Főügyészségre.

Police.hu

hirdetés