Elhunyt Mihály Tamás, az Omega együttes basszusgitárosa

Mihály Tamás Fotó: Czeglédi Zsolt

Három nappal azután, hogy az Omega együttes alapítója, Benkő László elhunyt, a zenekar újabb tragédiáról számolt be.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Emlékét örökre megőrizzük” – olvasható a tragikus hír az Omega Facebook oldalán.

hirdetés

Mihály Tamás (1947-2020) meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Mihály Tamás 1967-től volt az Omega együttes tagja. Presser Gáborral nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az Omega a magyar beategyüttesek élvonalába került. Presser Gábor kilépése után a legtöbb Omega-dalt ő írta.

Mihály Tamás 1983-ban szólóalbumot készített Szintetizátor-varázs címmel, amelyen Liszt Ferenc és Richard Wagner szerzeményeit dolgozta fel. Ő komponálta 2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára készült 56 csepp vér című musical zenéjét. Munkásságát 1987-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2000-ben Huszka Jenő-díjjal, 2007-ben Artisjus-díjjal ismerték el, majd 2013-ban az Omega együttes tagjaként megosztva Kossuth-díjat kapott. Mihály Tamás 2014-ben Basszus! Omega! Egy életre szól címmel könyvet írt az együttes történetéről.