Üzenetben köszönte meg a magyar rendőrök segítségét egy román nő

Fotó: Police.hu

Karácsonyi üdvözletet kapott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjának egyik ügyeletese, Kruzsicz Róbert. A törzszászlós kollégáival 2019 decemberében segített egy eltévedt román nőnek, aki akkor és most, egy év elteltével is elismerő szavakkal köszönte meg ezt a magyar rendőröknek.

hirdetés

Eltévedt egy román nő 2019. december 20-án Békés megyében. A 112-es telefonszámon 20 óra 29 perckor kért segítséget, elmondta, hogy valahol Nagybánhegyes és Mezőkovácsháza között lehet, a navigáció egy földútra irányította. Az autó a felázott úton elakadt, ő kiszállt, gyalog elindult egy irányba, de nem tud tájékozódni, nem tudja, hol van, merre menjen.

hirdetés

A Hívásfogadó Központ konferenciahívásba kapcsolta a bejelentőt és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központját. A nő csak románul beszélt, de ez a hívást fogadó operátornak nem jelentett problémát. Közel fél órán át beszélgetett a nővel, próbálta őt megnyugtatni és minden olyan információt megkérdezni tőle, ami alapján megtalálhatják. A Békés megyei rendőrségi központban Kruzsicz Róbert r. törzszászlós a nő időközben lemerült telefonjának utolsó jelei alapján azonosította azt a helyet, ahonnan a segítségre szoruló bejelentkezett. A nő közben gyalog kijutott egy olyan útra, ahonnan egy férfi telefonjáról újra tudta hívni a rendőrséget. Végül őt és az autóját is megtalálták.

A nő egy évvel ezelőtt hosszú üzenetben köszönte meg a magyar rendőröknek, hogy nem hagyták őt sorsára. Gratulált a szakértelmükhöz, a gyorsaságukhoz, és háláját fejezte ki, amiért többen is azonnal a keresésére indultak. Megköszönte a hívásfogadó központ operátorának is, hogy türelmes volt és közel fél órán át az anyanyelvén beszélt vele. „Köszönöm! Szeretem a magyar rendőrséget!” – így zárta a sorait egy évvel ezelőtt. A jelek szerint azóta is jó szívvel emlékszik a magyar rendőrökre, mert a napokban újra üzenetet küldött Kruzsicz Róbertnek. Az ünnepi jókívánságot a törzszászlós és kollégái örömmel fogadták.

Police.hu

hirdetés