Békéscsabán és Gyulán is fosztogatott a férfi, elfogták

jászberényi Fotó: Police.hu

Karácsony első napján Békés megyében egy Gyulán történt betörés gyanúsítottjaként elfogtak a rendőrök egy jászberényi férfit. Azóta kiderült, hogy nem csak egy, hanem további két betörés elkövetésével gyanúsítható.

A Gyulai Rendőrkapitányság 2020. december 25-én őrizetbe vett egy jászberényi férfit, mert a gyanú szerint 2020. december 23-án átmászott egy gyulai családi ház kerítésén. Benyomta az épület egyik ablakát és a házból arany ékszereket lopott. A nyomozók az elmúlt hétvégén elkezdték részletesen megvizsgálni a korábban Gyulán, illetve Békés megyében történt hasonló bűncselekmények adatait, a helyszíneken rögzített nyomokat. Megállapították, hogy a férfi megalapozottan gyanúsítható további két bűncselekmény elkövetésével.

hirdetés

A gyanú szerint 2020. december 22-én kifeszítette egy gyulai ház konyhaablakát és lopott a házból. Békéscsabán pedig 2020. november 23-a és 25-e között ő törhetett be egy szeszfőzdébe. Onnan nem lopott el semmit, mert miközben értékek után kutatott, megszólalt a riasztóberendezés és ekkor elmenekült.

A Gyulai Rendőrkapitányság a 43 éves jászberényi férfi ellen lopás bűntett miatt folytat eljárást és a rendőrök tovább vizsgálják, hogy összesen hány bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható – számolt be a Police.hu.

Ez is érdekelheti: