1500 milliárd forintból fejlődhet a magyar felsőoktatás

egyetemek, felvételi, középfokú, keresztféléves, egészségvédelmi, érettségi, tanév, felsőoktatási, Szegedi Tudományegyetem, jelentkeztek, felsőoktatás, köznevelésben, OECD, járványhelyzet, járványügyi, oktatási, távolléti, tankönyvek, maruzsa, középfokú Illusztráció: Pixabay

A kormány tervei szerint 1500 milliárd forintból fejlődhet, erősödhet a magyar felsőoktatás – emelte ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalán szerdán közzétett videóban.

Schanda Tamás hozzátette: ahhoz, hogy ezt a hatalmas összeget a lehető legjobban tudják hasznosítani, maguknak az intézményeknek is korszerűbbé kell válniuk. Ennek hatékony eszköze a modellváltás. A magyar kormány célként határozta meg, hogy Magyarország Európa öt legversenyképesebb és legélhetőbb országa közé tartozzon 2030-ra – emlékeztetett az államtitkár.

hirdetés

Azt mondta, cél, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Ezért korszerűbbé, versenyképesebbé teszik az oktatás egész rendszerét, így a felsőoktatást is. Hangsúlyozta: ebben az egyetemeknek óriási szerepük van. Az elmúlt években már több döntéssel, átalakítással támogatták, hogy a hazai felsőoktatás mind a hallgatóknak, mind az oktatóknak vonzó legyen – fűzte hozzá.

A parlamenti államtitkár kitért a duális rendszer elindítására. Valamint arra, hogy 2000-re növelték a doktoranduszok létszámát. Támogatni kezdték az intézményi és hallgatói kiválóságot, infrastruktúra-fejlesztéseket hajtottak végre – sorolta az eddigi lépéseket. Kiemelte: ahhoz, hogy még versenyképesebbek legyenek az intézmények, további változtatásokat vezetnek be. Az egyetemi-főiskolai autonómia fontosságához nem fér kétség. De emellett az is fontos, hogy hatékonyan működjenek az intézmények és eredményesek legyenek. Ezért – tette hozzá – modellváltásra van szükség a felsőoktatásban.

Kifejtette: az új modell hatékonyabban támogatja az egyetemeket abban, hogy a társadalmi, gazdasági igényekre rugalmasan reagáló, a piaci folyamatok alapján működő szolgáltató központok lehessenek. Emlékeztetett: a kormány elsőként a Budapesti Corvinus Egyetem új modellben működéséről döntött. Értékelése szerint ezzel az egyetem és az ország is jól járt.

Schanda Tamás azt mondta: ennek a sikeres modellnek a továbbgondolt változata szerint alakítanak át több intézményt is. A modellváltó egyetemek kikerülnek a követlen állami fenntartású intézmények köréből. A feladatellátáshoz szükséges infrastruktúra, az épületek az egyetemek tulajdonába kerülnek. A fenntartói jogok pedig egy kifejezetten erre a célra létrehozott vagyonkezelő alapítványhoz – magyarázta az új modellt az államtitkár. Úgy fogalmazott: “ez a záloga annak, hogy szabadabban működhessenek, a saját vagyon ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy versenyképesebbé váljanak”.

Ahhoz, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, a legfontosabb alap a szabadabb és versenyképesebb felsőoktatás, ennek megvalósításához teremtenek korszerűbb és kiszámíthatóbb körülményeket – hangoztatta Schanda Tamás.

Forrás: MTI