Ausztriában azonosították az első brazil vírusmutánst

Ausztriában, Salzburg városban hétfőn azonosították az első brazil vírusmutánst – értesült a Der Standard című osztrák napilap.

A gyanú már a férfi két héttel ezelőtti pozitív koronavírustesztjénél felmerült, ezért tovább vizsgálták a levett mintát, és hétfőn beigazolódott, hogy ő az első osztrák, aki a brazil vírusváltozattal fertőződött meg. Hogy hol kaphatta el a betegséget, nem derült ki, a férfi nem járt külföldön, és nem találkozott olyanokkal sem, akik szabadságról visszatérve esetleg átadhatták volna neki ezt a mutánst. A fertőzött férfi elkülönítését meghosszabbították, és mindenkinek, akivel találkozott, házi karantént rendeltek el. További esetekről nem tudnak a hatóságok.

“A brazil mutánssal fertőzöttek esetén fennáll a lehetősége az újbóli fertőzésnek, és még az sem egyértelmű, mennyire hatékonyak a különböző oltóanyagok a koronavírus ezen variánsával szemben.” – nyilatkozott az esettel összefüggésben Hans Georg Mustafa, a salzburgi Medilab laboratórium vezetője. Salzburg városa bejelentette továbbá, hogy a korábbi 10 napról 14-re emeli a hatóságilag elrendelt kötelező karantén idejét. “Ugyan a brazil mutánssal fertőzött személyt sikerült maradéktalanul izolálnunk, a brit mutáns meghatározó jelenléte, mely már az összes fertőzés több mint 80 százalékát teszi ki, aggodalomra ad okot” – indokolta a döntést Petra Juhász, a tartományi közegészségügyi hatóság igazgatója.

Eközben Tirolban tovább csökkent a dél-afrikai vírusmutáns aránya az aktív fertőzöttek körében. Míg két héttel ezelőtt több mint 200 ilyen esetet tartottak számon, hétfőn már csak 64-et regisztráltak az összesen 1382 koronavírusos megbetegedés közül. Ausztriában az elmúlt 24 órában 1910 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 476 980 pozitív esetet regisztráltak. A koronavírusos betegséggel kórházban ápoltak száma 1522, az intenzív kezelésre szorulók 331-en vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 19-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 8732-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 445 032.

MTI


Kövessen minket Facebookon!