Galgóczi: egyre többen vannak kórházban

látogatási, csökkent, Galgóczi Ágnes, koronavírus

Több mint 8000 beteget ápolnak kórházban koronavírus-fertőzés miatt. Már 1005 ember igényel lélegeztetőgépes támogatást – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője vasárnap a közmédiával.

hirdetés

Galgóczi Ágnes elmondta: szombaton 8863 embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, és elhunyt 162, többségében idős, krónikus beteg. Hangsúlyozta: továbbra is fontos a járványügyi korlátozások betartása, a már közterületen is kötelező maszkviselés. Illetve az olyan zsúfolt helyek kerülése, ahol nem lehet megtartani a másfél méteres védőtávolságot, és az is, hogy ügyeljünk a higiéniára. Ez mind szükséges a járvány terjedésének megakadályozásához, és az esetszámok csökkenéséhez.

hirdetés

Tájékoztatása szerint folyamatosan emelkedik az oltásra regisztráltak száma, már csaknem hárommillióan igényelték a vakcinát, akik közül mintegy 1,6 millióan 60 év felettiek. Hozzátette: mivel ők tartoznak a legnagyobb kockázati csoportba, ezért az időseket oltják be elsőként. Galgóczi Ágnes kiemelte: az oltóanyagok folyamatosan érkeznek Magyarországra, és folyamatos a felhasználásuk a háziorvosok és a kórházi oltópontok bevonásával.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-fertőzés lappangási ideje 14 nap. Ezért a kontaktusok csökkentését követően legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy csökkenjenek az esetszámok is. Kiemelte: mivel a vírus brit mutációja sokkal könnyebben terjed a korábbinál, még hetek telhetnek el, mire láthatóak lesznek a lezárások hatásai.

Galgóczi Ágnes közölte: az országban mindenhol terjed a vírus, Budapest és Pest megye a legérintettebb. Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi adatokat, és akár olyan döntések is születhetnek, hogy megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedéseket vezetnek be – tette hozzá a járványügyi főosztályvezető.

Forrás: MTI

hirdetés