A gazdaságtudományi szakokra jelentkeztek idén a legtöbben

középfokú, keresztféléves, egészségvédelmi, érettségi, tanév, felsőoktatási, Szegedi Tudományegyetem, jelentkeztek, felsőoktatás, köznevelésben, OECD, járványhelyzet, járványügyi, oktatási, távolléti, tankönyvek, maruzsa, középfokú Illusztráció: Pixabay

Több mint 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese kiemelte: a modellváltó egyetemek is népszerűek, a baloldal tehát nem tudta félrevezetni politikai hecckampányával a fiatalokat. „Magyarország csak akkor lehet erős, ha a fiataljaink sikeresek. Ezért kulcsfontosságú, hogy a lehető legmagasabb színvonalú, korszerű képzésben részesüljenek” – mondta Schanda Tamás. Hozzátéve, hogy a kormány ezt szem előtt tartva alakította át az elmúlt években a szakképzés teljes rendszerét. És kezdett változtatásokba, fejlesztésekbe a felsőoktatás területén is.

hirdetés

„Az egyetemi, főiskolai jelentkezések összesítése alapján azt látjuk, hogy a magyar fiatalok bíznak a hazai intézményekben. Idén több mint 10 ezerrel jelentkeztek többen alap- vagy mesterképzésre, osztatlan képzésre vagy felsőoktatási szakképzésre, mint tavaly. A 101 844 jelentkezés több mint 11 százalékos emelkedést jelent az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest” – fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.

hirdetés

A részletes adatokat ismertetve elmondta, a legnépszerűbbek idén is a gazdaságtudományi szakok voltak, 20.266-ról 22.403-ra emelkedett a jelentkezők száma. „A bölcsészettudományi képzésekre bő ezerrel, 11.002-ről 12.066-ra nőtt a jelentkezők száma. A műszakiakon 9.876-ról 10.588-ra, pedagógusképzésre a tavalyi 8.245 után idén 9.787-en, orvos- és egészségtudományira pedig 8.619-en jelentkeztek. Ez 1.208-cal több, mint az egy évvel ezelőtti szám” – sorolta a miniszterhelyettes.

Schanda Tamás kitért a modellváltó intézményekkel kapcsolatos adatokra is. „Hiába próbál a baloldal mindenből politikát csinálni, hiába támadják folyamatosan a felsőoktatási intézmények önállóbbá és versenyképesebbé válását is szolgáló új modellt. A fiatalok számára vonzóak a már most vagy hamarosan új rendben működő intézmények” – fejtette ki. Hozzátéve, hogy azokra az egyetemekre, amelyeken már megtörtént a modellváltás, 2.477-tel többen jelentkeztek, mint tavaly. Amelyeknél egyelőre a szenátusi döntés született meg a váltásról, de még nem valósították meg az átalakítást, azokra pedig 3.822-vel több ember adta be a felvételijét, mint az előző évben.

A miniszterhelyettes arról is beszélt, hogy a következő esztendőkben rég nem látott mértékű fejlesztési támogatással fogja segíteni a kormány a felsőoktatás egyre erősebbé válását. „Legalább 1500 milliárd forinthoz jutnak hozzá a következő években az egyetemek, főiskolák. Ez az összeg nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy versenyképesebbek és sikeresebbek legyenek. Még jobban szolgálják a magyar fiatalok, így az egész ország érdekét” – tette hozzá.

Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium

hirdetés


Kövessen minket Facebookon!