A tavasz kicsalja a kerékpárokat is a garázsokból

tavaszi Fotó: Körös Hírcentrum

A tavaszi időszakban azok is szívesebben pattannak kerékpárra, akik egyébként inkább a négykerekű járműveket részesítik előnyben. Viszont a biciklik karbantartása mindig szükséges a biztonságos közlekedés érdekében. Ezért is kértük ki Ollári Zsolt, a békéscsabai Bringa Bolt tulajdonosa és igazgatója tanácsait a kerékpározók számára.

Ollári Zsolt úgy látja, a biciklisek nagyjából 70 százaléka szezonálisan választja a kerékpárt, vagyis ők azok, akik kifejezetten tavasszal keresik fel a szervizeket egy éves karbantartásra. Sajnos sokan nem fordítanak elég figyelmet a járművükre, így több problémát is orvosolni kell. Állásban, az elhanyagolás miatt például berozsdásodhat a lánc, ennek megelőzésére szükséges a csapadékos időszakban a megfelelő olajozás. Ugyanez vonatkozik a csapágyakra is. A fék ugyancsak elkophat idővel, ami koptatja a felnit, így szintén odafigyelést igényel.

hirdetés

A megfelelő világítás elengedhetetlen eleme a biztonságos közlekedésnek. Viszont éppen az elemek is okozhatnak bajt, ha télre a lámpákban maradnak, lemerülnek és kifolyhatnak. Ha megmarják, elrontják az elektronikát, akkor egy tavaszi elemcsere nem fogja életre kelteni a világítást. Ősszel, mielőtt eltesszük a biciklit, érdemes kivenni az elemeket a lámpákból vagy újakkal elpakolni. Egy teljes szervizelést érdemes még a leállás előtt megejteni, hogy az esetleges hibákat már kijavítva tavasszal csak fel kelljen pattanni a kerékpárra – véli a szakértő.

Békéscsabán, de a megyében is bőven elég az egy vagy három sebesség egy kerékpáron. Természetesen nem probléma a több fokozat, de mivel nincsenek nagy magasságbeli különbségek, nem szükséges. Szeles időben segíthet a szélesebb fokozattartomány, így ha valaki túrázni is szeretne a kétkerekűvel, nemcsak munkába járni, ezt érdemes számba venni. A szélesebb gumival rendelkező cruiser típus a városokban népszerű, a rosszabb kerékpárutakon komfortosabbá tudja tenni a tekerést.

Ollári Zsolt szerint sosem késő elkezdeni kerékpározni, akár csak az egészségmegőrzés érdekében ezt a sportot választani. Érdemes a láthatóság érdekében minél feltűnőbb ruhadarabot viselni, főleg ha hosszabb túrára indulunk. Védősisak nélkül nem szabad útra kelni, országúton pedig nappal is érdemes egy villogó lámpát bekapcsolni. Egy kulacs vizet is célszerű vinni, hiszen kút sincs minden kilométernél.

Sokan a kisebb gyerekeket is kerékpáron szállítják. Nekik többféle gyermekülés is rendelkezésre áll. Amit a kormány környékére lehet szerelni, az körülbelül 15 kilóig terhelhető, a hátsó ülések 22 kilóig. Utóbbi rögzíthető a hátsó csomagtartóra vagy a vázra – típustól függően. A szakértő javaslata alapján a gyermeken mindig legyen sisak, amikor az ülésben ül. Illetve nem szabad a gyereket a letámasztott kerékpár ülésében hagyni, mert nagyon könnyen felborulhat.

Az elektromos kerékpárok is rengeteget fejlődtek az elmúlt években, és úgy tűnik, az övék a jövő. Ma már elektromos rásegítésű kerékpárokról beszélhetünk, amelyeknél tekerés közben segít a villanymotor. Ez a kialakítás az idősebbek számára, valamint a dombos, hegyes területeken lehet nagy segítség. Békéscsabán is megjelent már néhány darab, de mivel az ár még igen magas és a szervizelés sem kiforrott, egyelőre elterjedve még nincsenek.

A teljes interjút itt meghallgathatják: