Közel 300 szervezet vesz részt az ország megtisztításában

TeSzedd!, magyar közút, bejelentés, illegális hulladéklerakó, szemét Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (archív felvétel)

Összesen mintegy 2,4 milliárd forint támogatással teheti tisztábbá az ország egy-egy szegletét, előzheti meg a további illegális hulladéklerakást a Tisztítsuk meg az országot! pályázat eddigi 285 nyertese – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese arra is felhívta a figyelmet, hogy a Hulladékradar mobilalkalmazás használatával bárki könnyen hozzájárulhat a szeméthegyek felszámolásához. „Az elmúlt több mint egy évben mindent megtettünk az életek és az egészség védelme érdekében, miközben a bajba jutott vállalkozásokat is segítettük. Ezek az intézkedések egyetlen perc halasztást sem tűrtek. Ugyanakkor a koronavírustól független kiemelt ügyekben is, amilyen például a környezet védelméé, töretlen lendülettel haladtunk előre. A járványhelyzet ellenére folytattuk a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv végrehajtását. Hiszen csak így óvhatjuk meg a teremtett világ értékeit gyermekeink és a későbbi nemzedékek számára” – mondta Schanda Tamás.

hirdetés

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese kifejtette: az akciótervi intézkedések részeként a kormány fokozott figyelmet fordít az illegális szemétlerakók felszámolására. „Ezért írtuk ki a Tisztítsuk meg az országot! pályázatot. Ennek keretében cégek, egyházi vagy civil szervezetek, és önkormányzatok pályázhattak támogatásra, amellyel megtisztítanak egy-egy területet a hulladéktól. Vagy a további illegális szemetelés megakadályozására alkalmas rendszert építenek ki. A támogatói döntések alapján mostanáig mintegy 81 pályázó több mint 380 millió forinthoz jutott hozzá. Másik 204 nyertes esetében pedig hamarosan megkezdődik a további 2 milliárd forint folyósítása” – számolt be a fejleményekről Schanda Tamás.

hirdetés

„Nem hagyhatjuk, hogy szeméthegyek lepjék el az országot. Köszönjük azoknak a munkáját, akik akár ennek a pályázatnak keretében, akár más formában részt vesznek az illegális hulladéklerakók felszámolásáért folytatott küzdelemben” – mondta a miniszterhelyettes. Hozzátéve, hogy sajnos vannak, akik egyáltalán nem viselkednek felelősen. „Miközben rengeteg ember és a kormány is a tiszta Magyarországért dolgozik, Karácsony Gergely főpolgármester leszerelteti a budapesti utcai szemetesek mintegy negyedét” – fejtette ki.

A miniszterhelyettes felhívta a figyelmet a Hulladékradar applikációra. „Javaslom mindenkinek, akit felháborít a környezetszennyezés, a települések, utcák, erdők elcsúfítása, tönkretétele, hogy telepítse telefonjára az alkalmazást. Használatával csak néhány mozdulatunkba kerül jelezni, ha szeméthalomra bukkanunk. Így kis erőfeszítéssel hatalmas segítséget nyújthatunk az illetékes szervezeteknek abban, hogy mielőbb felszámolhassák az illegális lerakókat” – mondta.

Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium