Korcsog László: Várják a versenyeket az újkígyósi fiatalok

Korcsog Fotó: Körös Hírcentrum

Korcsog László az újkígyósi önkormányzat Sport és Ifjúsági bizottsága elnökeként is kiemelt figyelmet fordít a fiatalok sportolási lehetőségeire. Éppen ezért vették fel a strandröplabdát is a palettára. Ezúttal arról kérdeztük, hogyan készülnek jelenleg a kick-boxos és strandröpis gyerekek a következő megmérettetésekre.

Az Újkígyósi Királyteam Kickbox Akadémia fiataljai már nagyon várják a versenyeket, ám ezek egyelőre csak külföldön vannak. Részben emiatt is nehéz motiválni a sportolókat. Szerencsés viszont a helyzet abból a szempontból, hogy saját önkormányzati teremben edzhetnek, így folyamatosan zajlik a munka. Edzhetnek a versenyzők és az óvodások, kisiskolások is.

hirdetés

Viszont versenyek hiányában újra kellett gondolni a felkészülési terveket. Jelenleg a sportág olyan aspektusaiba is energiát tudnak fektetni, amelyekbe a megmérettetések közepette nem lenne lehetőség. Például új technikákat, mozdulatokat tanulnak a gyerekek. Az ovis és kisiskolás képzést pedig teljesen megreformálták. Egy húszfős ovis csoportban jelenleg négy edző dolgozik, tehát nagyon kis létszámokkal, minden gyerekre nagy figyelmet fordítva zajlik az utánpótlásképzés. Kíváncsian várják, hogy ez az új beosztás idővel jelent-e majd előnyt ezeknek a gyerekeknek.

A strandröplabdát azért indították el Újkígyóson, hogy szabadidős, tömegsport opció is legyen a fiatalok számára. Ez egy kifejezetten nyári sportág, ami nagy népszerűségre tett szert a településen. Ezen a területen is kénytelenek voltak szünetet tartani, hiszen versenyek nem voltak. Azonban a munka nem állt meg, ugyanis készül az a pálya (rögtön kettő is), ahol valódi versenykörülmények között, homokos talajon tudnak majd gyakorolni a fiatalok. A gyerekek nagyon várják már a kezdést, folyamatosan keresik Korcsog Lászlót is ezzel kapcsolatban. Mindez azt mutatja, hogy mennyire hiánypótló sportág lett a strandröplabda.

A teljes interjút itt meghallgathatják: