Három napra Békés megyébe érkeznek a Magyar Honvédség oltóbuszai

Fotó: Körös Hírcentrum

Szerdától péntekig két oltóbuszon Pfizer-vakcinával oltja a Magyar Honvédség a Békés megyeieket – hangsúlyozta Takács Árpád kormánymegbízott.

hirdetés

A kormánymegbízott kifejtette: hazánk továbbra is az európai oltási program élvonalában jár. Ennek köszönhetően a beoltottak száma már jóval meghaladja a három milliót, arányaiban pedig magasan felülmúlja az uniós átlagot. Hasonlóan jól szervezetten és hatékonyan folyik az oltakozás a megyében is. A Békés megyei emberek megértették a koronavírus-járvány elleni küzdelem legfontosabb üzenetét, hogy az oltás életet ment. Ennek szellemében – az esetek meghatározó többségében – élnek a felkínált vakcinával, beoltatják magukat, hiszen tudják, hogy csak így térhet vissza az életünk a megszokott kerékvágásba – nyomatékosította Takács Árpád.

hirdetés

Soha nem látott összefogás alakult ki a védekezésben. Ennek is köszönhetően a Magyarországon rendelkezésre álló valamennyi vakcinával folyamatosan zajlik az első, illetve ismétlő második körös oltás mind a hét megyei oltóponton, illetve valamennyi háziorvos is olt a megyében. A védekezés eredményessége nagymértékben függ az oltások szervezésének sikerességétől, éppen ezért a védelmi bizottság, valamint az oltási munkacsoport folyamatosan tartja a kapcsolatot a háziorvosokkal, kórházakkal és az egészségügyi szakemberek tapasztalatait, észrevételeit beépítik az tevékenységükbe – tette hozzá a kormánymegbízott.

oltóbusz Békés megyében
Fotó: Körös Hírcentrum

Az orvosok, ápolók, kórházi dolgozók, háziorvosok és asszisztensek, valamint a mentőszolgálat munkatársai emberfeletti munkát végeznek. A rendvédelem és a közigazgatás a helyén van, teszi a dolgát, a Magyar Honvédség is derekasan részt vállal a koronavírus-járvány elleni védekezésben. A honvédségi oltóbuszok is a lakosság átoltottságának mihamarabbi elérését szolgálják, köszönet az elvégzett munkáért – hangsúlyozta Takács Árpád.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő megosztotta, a Jaminai Közösségi Ház és környezete ezúttal nem valamilyen rendezvénynek ad otthont, hanem egy oltóbusznak, ezzel is hozzájárulva a védekezéshez. Több mint 10.000 ember beoltását tervezi a megyei kormányhivatal az alatt a három nap alatt, amíg két oltóbusz járja a megyét. Nagyon praktikusak ezek a buszok, mert nem igényelnek külső áramforrást és a fertőtlenítés is gyorsan, egyszerűen történik. Az adminisztrációt a közösségi házban, az oltást pedig a buszban végzik a jaminai helyszínen.

hirdetés