Ausztriában május 17-én, hétfőn újra kinyitnak a hetekkel ezelőtt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében távoktatásra átállt iskolák – jelentette be szombaton Heinz Fassmann oktatási miniszter.
Az iskolákban, mint korábban, újra kötelező lesz a maszkviselés, a rendezvényeket továbbra sem engedélyezik, és sportolni, énekelni csak a szabadban – az udvaron, illetve a kültéri sportpályákon – lehet. A miniszter továbbra is nagy hangsúlyt fektet a gyerekek rendszeres szűrésére, hogy megelőzzék a koronavírus-gócpontok kialakulását az iskolákban, de az egészségügyi miniszter által pénteken bejelentett heti háromszori tesztelést nem erősítette meg.
Ez is érdekelheti
Egy apró szikra okozott tüzet egy békéscsabai műhelybenA pedagógusok folyamatos oltása, illetve a koronavírus tesztelése hivatott biztosítani, hogy az idei tanévben már ne kelljen újra távoktatásra váltani – mondta a tárcavezető.
A hosszú zárlat, a barátok hiánya és az otthoni tanulás következményeként sok gyereknél fellépő járulékos negatív következmények – mint például alvászavarok, depresszió – orvoslására a miniszter bejelentette, hogy 20 százalékkal megnövelik az iskolai pszichológusok munkájára szánt keretösszeget. Ez lehetővé teszi, hogy minden gyermek, akinek szüksége van rá, megfelelő szakmai segítséget kaphasson.
Fassmann a közelgő érettségi vizsgákról szólva elmondta, csak az írásbeli számonkérések lesznek kötelezőek, szóbeli vizsgát csak azoknak a diákoknak kell megszervezni, akik ezt kifejezetten kérik. A fiatalokat pedig arra kérte, hogy közvetlenül az érettségi előtt kerüljék a szociális kontaktusokat, és továbbra is tartsák be a koronavírus megfékezését szolgáló egyéb rendelkezéseket, hogy idén is problémamentes lehessen a vizsgák lebonyolítása.
MTI









