Monacói Nagydíj: Charles Leclerc nyerte az időmérő edzést

leclerc, ferrari Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

A hazai környezetben versenyző Charles Leclerc, a Ferrari pilótája autózta a legjobb köridőt a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén.

Leclerc pályafutása során nyolcadik alkalommal indulhat az élről, idén, illetve Monte-Carlóban először. A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen a második, a Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas a harmadik helyről rajtolhat. A címvédő és hétszeres világbajnok, a pontversenyben jelenleg is vezető brit Lewis Hamilton (Mercedes) ezúttal csupán hetedik lett. Az utolsó körben senki nem tudott javítani a pozícióján, mert Leclerc a szalagkorlátnak ütközött, ezért piros zászlóval véget vetettek az edzésnek.

hirdetés

A német Mick Schumacher nem tudott rajthoz állni az időmérőn, mert a délelőtti szabadedzésen komoly károk keletkeztek az autójában, amikor az egyik kanyarban megcsúszott és ugyancsak a szalagkorlátnak csapódott. A Haas pilótájra így az utolsó helyről indul majd a futamon. A 78 körös Monacói Nagydíj, az idény ötödik futama vasárnap 15 órakor rajtol. (MTI)

A teljes rajtsorrend:
———————
1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
3. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
4. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
5. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
6. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
7. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
8. sor:
George Russell (brit, Williams)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
9. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
10. sor:
Nyikita Mazepin (orosz, Haas)
Mick Schumacher (német, Haas)

(MTI)