Verstappen nyerte a Forma-1-es Francia Nagydíjat

Verstappen, Francia Nagydíj Fotó: Peter Fox/Getty Images

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben a címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltonnal szemben.

hirdetés

A 23 éves Verstappennek ez az idei harmadik és pályafutása 13. futamgyőzelme, az összetettben pedig 12 pontra nőtt az előnye. Hamilton másodikként ért célba a Paul Ricard versenypályán, míg a dobogó alsó fokára Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez állhatott fel.

hirdetés

A rajtot Hamilton kapta el a legjobban, de ahhoz, hogy átvegye a vezetést, a pole pozícióból startoló Verstappen hibája is kellett. A holland versenyző alatt az első kanyarban megcsúszott a Red Bull, és bár sikerült korrigálnia, néhány másodpercre elhagyta a pályát, így elveszítette a vezető pozíciót.

Öt kör után Hamilton száguldott az élen, mögötte Verstappen és Bottas haladt a második és harmadik helyen. A kerékcserék sorát Bottas kezdte meg a 18. körben, egy körrel később Verstappen, majd Hamilton járt a boxban. Verstappennek nemcsak megtartania sikerült a pozícióját Botasszal szemben, hanem még Hamiltont is megelőzte, így a huszadik körben átvette a vezetést.

A holland versenyző a 32. körben ismét a boxba hajtott kerékcserére, negyedikként tért vissza a pályára, de sokkal gyorsabb volt, mint az élen száguldó Hamilton. Verstappen tíz körrel a leintés előtt utolérte a másodikként haladó Bottast, és – kihasználva a finn hibáját – simán meg is előzte. A holland versenyző ezután célba vette Hamiltont a győzelemért, és másfél körrel a futam vége előtt viszonylag könnyen elment a címvédő mellett, miközben a végig negyedikként haladó Pérez is megelőzte Bottast, ennek köszönhetően ő is felállhatott a dobogóra. A vb egy hét múlva Ausztriában folytatódik.

MTI

hirdetés