Gyula közelében találhatták meg a szegedi kettős gyilkossággal gyanúsított férfit

rendkívüli, fertőzöttek

CIKKÜNK FRISSÜLT, ELŐZMÉNY 2021.06.21 12 óra 18 perc:

hirdetés

Hírportálunk értesülései szerint Gyula közelében találhatták meg azt a férfit, akit a szegedi kettős gyilkossággal gyanúsítanak, és aki ellen elfogatóparancs van érvényben.

hirdetés

A gyanú szerint a férfi, húszas éveikben járó fiatal felnőtteket gyilkolt meg vasárnap este Szegeden. A bűncselekmény a Petőfi Sándor sugárút egyik társasházában történt, a férfi és a nő holttestét vasárnap este fedezték fel.

Portálunk hétfő délelőtt arról értesült, hogy Szanazug környékén a gyulai oldalon rendőri akció zajlik. Megkeresve a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, Feuerwerker Béla c. r. alezredes, sajtóreferens nem adhatott tájékoztatást a történésekről. Mint mondta, a szóban forgó eseményekről a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság az illetékes.

Megpróbáltunk tehát tájékozódni a szomszédos megye rendőreitől is. Kerepes Tamást a CSM-i Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársát értük el, aki úgy nyilatkozott, az ügyben 14 órától válaszolnak a sajtó kérdéseire.

A jelek arra utalnak, a szegedi szörnyűséggel összefüggésbe hozható fejlemény áll a hírzárlat hátterében és megtalálhatták a gyilkossággal gyanúsított férfit. Úgy tudjuk, öngyilkos lett.

FRISSÍTÉS 2021.06.21. 13 óra 6 perc:

A rendőrség a Police.hu oldalon – alátámasztva korábbi értesülésünket -, bejelentette, megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki a megalapozott gyanú szerint megölte két ismerősét szombaton éjszaka Szegeden. A férfi önkezével vetett véget életének, holttestét és az elkövetés eszközét a Békés megyei Szanazugban találták meg.

Mint írják, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya és a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai rövid időn belül azonosították a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható férfit, akinek felkutatása a Terrorelhárítási Központ munkatársaival közösen haladéktalanul megkezdődött. A nyomok Békés megyébe vezettek, így a hajtóvadászatba bekapcsolódott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya is.

szegedi kettős gyilkosság, Gyulán megtalálták, Szanazug, öngyilkos lett
Fotó: Police.hu

A kutatás hétfő délelőttig tartott, amikor a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának helikoptere észlelte a férfi autóját Szanazug térségében, majd a rendőrök megtalálták a férfit, aki önkezével vetett véget az életének. Az elkövetés eszközét lefoglalták. Az ügyben több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

hirdetés