Harmadik csoportmeccsüket is megnyerték a belgák

Belgium százszázalékos teljesítménnyel jutott nyolcaddöntőbe a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, miután 2-0-ra legyőzte Finnországot a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában, a B csoport szentpétervári mérkőzésén, hétfő este.

A várakozásoknak megfelelően a belgák játszottak támadófelfogásban, az első negyedóra után nyomasztóvá vált a fölényük, mindez azonban csak gólszerzési lehetőségeket eredményezett, mert a finnek rendkívül fegyelmezetten védekeztek, olykor pedig szerencséjük volt.

A szünet után sem változott a játék képe, a finn kapus Lukas Hradecky egyre többször játszott főszerepet, és bár a 65. percben már ő is tehetetlennek bizonyult, a belgák első gólját les miatt nem adták meg. Kilenc perccel később éppen – az addig remeklő – Hradecky öngóljával került előnybe a világbajnoki bronzérmes, amely sorozatban 33. alkalommal szerzett legalább egy gólt. Legutóbb 2018 júliusában, az oroszországi világbajnokság elődöntőjében nem találtak be, amikor 1-0-ra kikaptak Franciaországtól, éppen Szentpéterváron.

hirdetés

A végeredményt Lukaku állította be a 81. percben. Csapatának fölényére jellemző, hogy nyolc alkalommal találta el ellenfele kapuját, a finneknek mindez csupán egyszer sikerült. Nikolai Alho, az MTK finn középpályása a hetvenedik percben lépett pályára.

Eredmény, csoportkör, 3. (utolsó) forduló, B csoport:
Belgium-Finnország 2-0 (0-0)
—————————-
Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion, 18 500 néző, v.: Felix Brych (német)
gólszerzők: Hradecky (öngól, 74.), Lukaku (81.)

Belgium:
——–
Courtois – Vermaelen, Denayer, Boyata – Chadli, Witsel, De Bruyne (Vanaken, 91.), Trossard (Meunier, 75.), Hazard – Doku (Batshuayi, 76.), Lukaku (Benteke, 84.)

Finnország:
———-
Hradecky – Toivio, Arajuuri, O’Shaughnessy – Raitala, Lod (Forss, 91.), Sparv (Schüller, 59.), Kamara, Uronen (Alho, 70.) – Pohjanpalo (Kauko, 70.), Pukki (Jensen, 91.)

II. félidő:
———-
65. perc: Kevin De Bruyne átadását Romelu Lukaku a tizenhatos vonalán átvette, majd megtolta a labdát, és tíz méterről, középről a hálóba lőtte, ám a videobírós visszajátszásra hivatkozva a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt.
74. perc: Az ötödik belga szöglet után Thomas Vermaelen a kapufára fejelt, de onnan a labda Lukas Hradecky kezére, majd a gólvonal mögé pattant (1-0).
81. perc: De Bruyne pontos passzával Lukaku kapura fordult, majd a tizenegyespont magasságából a hálóba lőtt (2-0).

MTI


Kövessen minket Facebookon!