281 esetben volt szükség a tűzoltók munkájára a pénteki vihar miatt

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A pénteki vihar miatt eddig 281 esetben volt szükség a tűzoltók munkájára. A legtöbb beavatkozásra a Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom megyékben és Budapesten volt szükség, de Somogy, Vas és Zala megye kivételével minden megyében keletkeztek viharkárok – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Főként kidőlt fák és letört faágak miatt kellett beavatkozniuk: a faágak utakra, autókra, házakra, elektromos vezetékekre dőltek, ezeket kellett eltávolítaniuk. Helyenként a hirtelen lezúduló esőt nem tudta elvezetni a csatornarendszer, húsz lakóházból a tűzoltóknak kellett kiszivattyúzniuk a vizet. Néhány lakóház elektromos szekrényébe is befolyt a víz, ami elektromos tüzekhez, füstöléshez vezetett.

hirdetés

Budapesten és Pest megyében több lakóházba is villám csapott, és meggyulladt a tető, másutt fák gyulladtak ki a villámlástól – írták. Volt ahol épületek tetejét és kéményét is megbontotta az erős szél, sok helyen pedig a dió és tojás méretű jégeső rongálta meg a háztetőket.

Baranya megyében eddig több mint háromszáz sérült házról érkezett bejelentés. Az eddigi adatok szerint Sellyén 245, Drávaiványin 61, Okorágon pedig 21 épületben keletkezett kár. Öt közeli megyéből kilenc tűzoltóautóval 36 tűzoltót vezényeltek a helyszínre. A tűzoltók munkáját több mentőcsapat is segíti: nyolc megyéből 66-an érkeztek 16 járművel. A sérült tetőkről kell eltávolítani a törmeléket, az összetört cserepet, a feltépett bádoglemezt, majd fóliáznak, hogy ne ázzanak be az épületek. (MTI)

Fotó: Autók haladnak a felhőszakadás után esővízzel elárasztott úton Budapesten, az Illatos úton 2021. július 9-én.