A magyar köztudatba a rendőrség egy olyan, nemzetközi porondon feltűnt segítségkérő jelzést vezet be, amellyel a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek akár némán is jelezni tudják, hogy veszélyben vannak.

A segélykérő kézmozdulatot bárki használhatja arra, hogy figyelmeztessen másokat (beleértve az esetleg közelben tartózkodó rendőrt), azonnali segítségre van szüksége, azonban körülményei – például fenyegetettség – miatt telefonon vagy egyéb módon nincs lehetősége rendőri segítséget kérni.

A mozdulat Kanadából indulva hódította meg a világot, és már Magyarországon is elkezdett terjedni a közösségi médiában. A magyar rendőrség számára ugyanakkor nem csupán egy új segítségkérő módszerről van szó, hanem az általa kifejtett nevelő hatásról is, amely megtanítja embertársainkat arra, hogyan figyeljünk egymásra, hogyan vegyük észre a bajbajutottakat magunk körül a rohanó világban, és hogyan nyújtsunk segítséget csendben a megfélemlítettek biztonságát védve. Megtanítja a társadalom tagjait vigyázni a másikra, védeni egymást, ébernek lenni. Kialakul a cselekvő emberbarátság példája, általa a tudatosság felerősödik, ezért is különlegesen fontos a magyar rendőrség számára az egységes segélykérő mozdulat magyarországi bevezetése.

Mivel az áldozatok a bántalmazó előtt sokszor nem tudják/akarják vállalni a segítségkérés tényét, a rendőrség előtt azonban a látencia miatt jelzés nélkül többnyire ismeretlenek maradnak az ilyen jellegű bűncselekmények, a bántalmazottaknak lehetősége van egy új eszköz használatára, a néma segítségkiáltásra, amivel a kiszolgáltatott helyzetükben is segítő jobbot remélhetnek a társadalomtól, a rendőrségtől.

A rendőrség készített egy animációt a kézmozdulat helyes használatáról, emellett azonban az is nagyon fontos, hogy a társadalom tagjai felismerjék azt, és megtegyék a szükséges lépeseket.

Amennyiben ilyen néma segítségkérést tapasztal, hívja a 112-t, és lehetőség szerint adja meg a következő információkat a hívásfogadó részére:

– a bejelentő neve, telefonszáma;
– hol tapasztalta a segélykérést (helyszín);
– hogyan tapasztalta a segélykérést (mi történt, kinek van szüksége segítségre, kivel volt egy társaságban a segélykérő);
– felmerül-e közvetlen életveszély;
– látja-e még a segélykérőt (ha nem, akkor merre távozott);
– személyleírás a segélykérőről és a vele tartózkodó további személy(ek)ről.