Megnéztük, hol tartanak a békéscsabai geotermikus kút létesítésének munkálatai

Fotó: Körös Hírcentrum

Helyszíni bejárás keretében mutatták meg, hol tartanak a békéscsabai geotermikus kút létesítésének munkálatai.

A fúrás különböző fázisait, illetve a technikai megoldásokat Horváth Zoltán fúrómester és Balázs Tibor felelős műszaki vezető ismertette. Elmondták, hogy a tervek szerint 2500 méterig fúrnak, jelenleg pedig 1250 méter mélyen járnak. Két szivattyúval, percenként 2000 liter és 70 bar üzemi nyomás mellett zajlik a munka.

hirdetés

„Ez egy dübörgő játék”- fogalmazott Horváth Zoltán arra utalva, hogy a fúrás hanggal jár és nem állhat le. Mint mondta, a lyukfal összeomolhat, vagy egyéb probléma adódhat, amit értelem szerűen nem kockáztathatnak. A biztonság elsőrangú szempont, a képzett szakemberek mindegyike tudja a dolgát egy esetleges műszaki hiba esetén is. Minden berendezésből 2-3 darab van, éppen azért, hogy ha valami elromlik, azonnal pótolható legyen. A munka legjavát egyébként az olasz gyártmányú, 200 tonnás fúróberendezés végzi.

fúrófej, geotermikus kút Békéscsabán
Íme az a fúrófej, amely megtette az első 800 métert. Némi felújítást követően újra hadrendbe fogható. Fotó: Körös Hírcentrum

Szikora György építésvezető elmondta, a rendszer egy termelő kútból és két visszasajtoló kútból fog állni, amelyet egy úgynevezett geotermikus vezeték fog összekötni. A kinyert termálvízből a hő kivonására a sportcsarnok mellett megépülő hőközpontban kerül sor, majd a lehűlt víz ugyanott két visszasajtoló kúton keresztül fog visszakerülni a vízadó rétegekbe. A kinyert hő a hőközpontból külön távhővezetékeken jut el több önkormányzati fenntartásban lévő létesítmény fűtésének biztosításához.

A Nádas soron zajló munkálatok körülbelül 2-3 hétig tartanak még.

Ezt követően levonulnak a területről, majd átköltöztetik a teljes berendezést a Gyulai út mellett kialakításra került platformokra és augusztusban, ugyan ezzel a technológiával, megkezdik a visszasajtoló furatok készítését, azaz a fúrási munkálatokat.

Szikora György elmondta azt is, hogy a fúrások mellett párhuzamosan épül a geotermikus vezetékhálózat is. Ám a termelőkút vízminősítésétől függően építik majd be a gépészeti szerelvényeket, így mindenekelőtt meg kell várni a vízmintát.

A teljes projekt befejezési határideje jövőév szeptembere, a fúrási folyamatok azonban még idén, szeptember végéig befejeződnek, ha minden a terv szerint alakul.

fúrófej, geotermikus kút Békéscsabán
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum
fúrófej, geotermikus kút Békéscsabán
fúró Békéscsaba, Szikora György
fúrófej, geotermikus kút Békéscsabán
Fotó: Körös Hírcentrum
fúrófej, geotermikus kút Békéscsabán
fúrófej, geotermikus kút Békéscsabán
Fotó: Körös Hírcentrum
fúrófej, geotermikus kút Békéscsabán
Fotó: Körös Hírcentrum