Laptopot lopott egy 18 éves fiú Vésztőn

Lopások, rendszámát, Sarkadon, Orosházán, Kábítószert, rendőrség, kék hír Fotó: Police.hu

Betört egy házba egy 18 éves fiú Vésztőn. Pénzhez akart jutni, ezért az összes tartozékával együtt ellopott egy számítógépet és eladta. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

hirdetés

Éjszakai szórakozásból hazafelé tartó fiatal tört be egy házba 2021. július 10-én hajnalban Vésztőn. A 18 éves fiú a ház ajtajának egyik kitört ablakán át bemászott az épületbe, majd betört egy ablakot, így jutott be az egyik szobába. A tartozékaival, valamint a táskájával együtt magához vett egy laptopot és távozott.

A gépet rögtön eladta egy ismerősének, a közel húszezer forintot pedig, amit kapott érte, elköltötte. A rendőrök a számítógépet lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak. A fiú ellen a Szeghalmi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. augusztus 5-én továbbította az ügyészségre.

hirdetés