Forró hétvégénk lesz, elérhetjük a 37 fokot is

melegrekordokkal Fotó: Pixabay

A hét második felében erősödik a felmelegedés, dél felől semmi sem állja útját a forró levegő beáramlásának. Néhány zápor, zivatar és az időnként feltámadó szél enyhíthet az egyre melegebb időn – írja az Időkép.

A portál beszámolója szerint, csütörtökön sok napsütés várható, elvétve egy-egy gyenge zápor fordulhat elő, helyenként felélénkül az északias szél. Még friss lesz a hajnal, nappal 27-32 fok közötti csúcsértékekre számíthatunk.

hirdetés

Péntek délután a nyugati tájakon lehet erősebb a gomolyfelhő-képződés és egy-egy zápor, zivatar kialakulhat. Nyugaton már déliesre vált az áramlás, de gyenge, mérsékelt lesz a szél. 28-34 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Hétvégén az északi, északnyugati tájakon van esély kisebb záporokra, zivatarra, de felfrissülést csak rövid időre kaphatunk ezektől, mögöttünk inkább csak még melegebbé, fülledtebbé válik a levegő. Országszerte 30 fok fölött alakul a csúcshőmérséklet, szombaton 30-35 fokos maximumokkal számolhatunk, majd vasárnap nem kizárt, hogy átlépjük a 36, 37 fokot, és csupán a feltámadó déli, délnyugati szél enyhíthet ezen keveset.

Folyamatosan figyeljünk a hőségben a folyadék utánpótlására! Ha napon töltünk hosszabb időt, használjunk magasabb faktorszámú fényvédő krémet! Az UV-sugárzás ismét nagyon erős, extrém erős szintet érhet el.