Pintér Sándortól elismerést vehetett át Molnár László István is

Pintér Fotó: Belügyminisztérium

Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából elismeréseket adott át Pintér Sándor belügyminiszter 2021. augusztus 19-én a Belügyminisztériumban.

hirdetés

Az államalapítás ünnepének alkalmából elismerésben részesültek a Belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó szervek kimagasló színvonalú szakmai tevékenységet nyújtó, illetve példaértékű vezetői munkát végző munkatársai. Valamint a minisztériummal együttműködő közigazgatási szervek és társadalmi szervezetek munkatársai.

hirdetés

Kontrát Károly miniszterhelyettes ünnepi beszédében köszönetét fejezte ki a rendvédelmi szervek személyi állományának, akiknek közreműködése biztosítja Magyarország biztonságát. Kiemelte, hogy ma az államalapító Szent István királyt, a magyar állam ezeréves folytonosságát és az egységes nemzeti összetartozást ünnepeljük. Tevékenységének köszönhetően hazánk Európa egyik legrégebbi, önálló államisággal rendelkező országa.

Szent István Magyarországot politikailag, gazdaságilag és kulturálisan is a keresztény Európához kapcsolta. Az államtitkár hozzáfűzte: „Számunkra nemzetünk nem a múltunk, hanem a jövőnk szerves része. A magyarok újra és újra bebizonyítják, hogy méltók Szent István örökségére.”

Békés megyében a Magyar Bronz Érdemkereszt Katonai Tagozatát adományozta közel három évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül Molnár László István r. főtörzszászlós úrnak, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, Békéscsabai Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály, Körzeti Megbízotti Alosztály csoportparancsnokának – tájékoztatott a Belügyminisztérium.

hirdetés