Augusztus 20-án, az ünnepségsorozat részeként Békéscsabán is sor került a kenyérszentelésre, majd Herczeg Tamás országgyűlési képviselő szólt a nemzeti ünnep ma is érvényes üzenetéről.
Az ünnepélyes zászlófelvonás után az ökumenikus kenyérszentelés következett a Szent István téren. A nemzeti színű szalaggal átkötött, új lisztből sütött kenyeret Szigeti Antal katolikus plébános szentelte meg, és Kutyej Pál evangélikus lelkész, valamint Kollárné Nagy Mónika református lelkipásztor áldották meg.
Ez is érdekelheti:
Meghalt két vésztői fiatal szén-monoxid-mérgezésben AusztriábanHerczeg Tamás ünnepi beszédében kiemelte, ezen a napon emlékezünk az államalapító Szent István életére, döntéseire. Hazánkat tőle kaptuk örökségül, általa tértünk rá a keresztényi útra – mondta a képviselő. Egységbe kovácsolta a nemzet hagyományos értékeit a jövőt biztosító szellemiséggel.
A nemzeti ünnep, amely ráirányítja a figyelmet a magyarságunkra, az ehhez kapcsolódó értékek lényegére, a hazaszeretet, az otthon, így a mi otthonunk, Békéscsaba szeretetének fontosságára, jövőt meghatározó jelentőséggel bír – tette hozzá Herczeg Tamás.
Az új kenyér megszegése után a képviselő a városvezetőkkel, illetve a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes táncosaival kínálta meg a közönséget az új kenyérből.














