Súlyos bűncselekmények miatt emeltek vádat egy gyulai férfi ellen

A Gyulai Járási Ügyészség rablás, önbíráskodás és testi sértés miatt emelt vádat egy 25 éves gyulai férfi ellen, aki erőszakos cselekményeivel tartotta rettegésben a hajléktalanszálló lakóit.

Az erőszakos bűncselekmény miatt korábban már büntetett férfi hajléktalan életmódot folytatott, azonban erőszakos, agresszív magatartása miatt a hajléktalanszállóra nem fogadták be. Ennek ellenére a férfi sűrűn megfordult a szálló környékén, az ott tartózkodókkal ismerősi viszonyban állt.

hirdetés

A férfi 2020 augusztusának végén a szálló egyik bevásárlásból érkező 73 éves lakóját azzal fenyegette meg, hogy adjon neki 500 forintot, vagy leszúrja. Ennek során a sértett hasához egy 6 cm pengehosszúságú kést nyomott. A fenyegetés hatására a sértett azt ígérte, hogy még aznap átadja a pénzt, ezért a vádlott az útjára engedte, azonban erre a későbbiekben nem került sor.

A vádlott 2020. november 27-én megállapodott a sértettel kerti munka elvégzésében, és a lakására ment. Itt azonban a férfi leütötte a sértettet, tőle a nyugdíját követelte, majd ruházatát átkutatva elvett tőle 125.000 forintot. A pénzből 52.000 forintot a vádlott aznap a barátnőjére bízott, míg a többit elköltötte. A délutáni órákban a férfi felkereste a barátnőjét, hogy visszakérje a pénzt, aki azonban nem volt hajlandó azt visszaadni. Ekkor a férfi a nőt bántalmazta, aminek hatására a rábízott pénzt visszaadta.

A sértett bántalmazását látva segítségre sietett a hajléktalanszálló egyik lakója, akit ezért a terhelt ököllel arcon ütött, majd heves szidalmazások közepette, válogatás nélkül kezdte el bántalmazni a szálló előtt várakozó további hat személyt. A bántalmazás következtében öten könnyű sérüléseket szenvedtek.

Másnap, 2020. november 28-án a vádlott előzetes szóváltást követően ismét a hajléktalanszálló egyik lakójára támadt, és őt, valamint a neki segítséget nyújtó nőt huzamosabb ideig, kitartóan, testszerte bántalmazta, ütlegelte és rugdosta. Mindkét sértett könnyű sérüléseket szenvedett, azonban a férfi bántalmazása következtében a súlyos sérülések bekövetkezésének a reális lehetősége is fennállt.

A Gyulai Járási Ügyészség az erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő és letartóztatásban lévő férfit kétrendbeli rablással, önbíráskodással, három rendbeli minősített könnyű testi sértéssel és súlyos testi sértés kísérletével vádolja. Vádiratában feltételes szabadságra bocsátás nélküli fegyházbüntetés kiszabására, a közügyek gyakorlásától eltiltásra, vagyonelkobzásra és a bűnügyi költség viselésére történő kötelezésre tett indítványt.