Belga Nagydíj: Verstappen a pole pozícióban, Russell a második

Verstappen Fotó: Mark Thompson/Getty Images

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

hirdetés

A világbajnoki pontversenyben nyolcpontos lemaradással második helyen álló 23 éves pilótának ez az idei hatodik, és pályafutása kilencedik pole pozíciója. Az esős időmérő legnagyobb meglepetését George Russell okozta, aki a mezőny egyik leggyengébb autójával, a Williamsszel a második rajtkockából startolhat majd a futamon. A 23 éves brit versenyző megelőzte a címvédő és hétszeres világbajnok honfitársát, Lewis Hamiltont, aki csupán harmadikként zárt a Mercedesszel. A Williams legutóbb 2017-ben végzett ehhez hasonlóan előkelő pozícióban időmérőn.

A Mercedes másik versenyzője, a finn Valtteri Bottas nyolcadik lett, de – a Magyar Nagydíj rajtja után általa okozott baleset miatt kapott – öt rajthelyes büntetése miatt ő csak a 13. kockából startolhat. Az időmérő edzés csaknem egy órán keresztül szünetelt, miután a harmadik szakasz elején Lando Norris (McLaren) az esőtől nedves aszfalton elveszítette az uralmát versenyautója felett a legendás Eau Rouge kanyarban és a szalagkorlátnak csapódott. A 21 éves brit versenyző komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet, de további vizsgálatokra a pálya kórházába szállították. A 44 körös Belga Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:
———————
1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
George Russell (brit, Williams)
2. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
3. sor:
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
4. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
5. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
6. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
7. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
8. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
9. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
Mick Schumacher (német, Haas)
10. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
Nyikita Mazepin (orosz, Haas)

MTI

hirdetés