Nem akasztotta meg a pandémia sem a tanulást a Pannon Oktatási Központban

Pannon Fotó: Körös Hírcentrum

A Pannon Oktatási Központ rendszere alapvetően az otthoni tanulásra épül, egy-egy héten két napot töltenek a tantermekben összesen a diákok. Az elmúlt tanév élményeiről négy tanuló mesélt a Körös Hírcentrum stúdiójában.

Oláh Anna az oktatási központ diákjaként júniusban fejezte be a 11. osztályt. Úgy érzi, az intézmény előnye, hogy lassabban haladnak a tananyaggal és így is minden lényeges információt megkapnak a tanév során. A rugalmas időbeosztás például azt is lehetővé teszi, hogy az iskola mellett munkát vállaljanak. Korábban egy nappali tagozatos középiskolába járt, viszont úgy látja, közelebb áll hozzá a Pannon iskola szellemisége. Sajnos a pandémia idején náluk is online zajlott az oktatás, így az osztályt kevés ideje volt megismerni – Annának ez volt az első éve a Pannonban.

hirdetés

Oláh Liza ugyancsak a 11. évfolyamot zárta az oktatási központban, neki ez már a második éve volt. Ő is úgy érzi, hogy a számára lényeges ismereteket kapja meg az órákon, amelyek birtokában sikeresen le fog tudni érettségizni. Ő is kiemelte a rugalmas időbeosztást és a munkavállalás lehetőségét. Azzal, hogy egy héten két tanítási nap van, a diákok nagyobb szabadságot kapnak abban, hogy mikor és hogyan tanulnak.

Balogh Fanni szeptemberben kezdi a 11. osztályt. Egy ismerőse ajánlására választotta az intézményt. Mint kiemelte, nagyon jó az osztályközösség, és előny továbbá az is, hogy különböző korú diákok tanulnak együtt, ezáltal színesebb a csapat. Közös programokat is szerveztek volna, viszont ebbe sajnos a járványhelyzet beleszólt, így például egy múzeumlátogatást is el kellett halasztani.

Faragó Csaba már a Pannon Oktatási Központ végzett tanulója. Az érettségire való felkészülés időszaka is egybeesett a pandémiával, tehát otthon kellett megoldani a diákoknak. Csaba véleménye szerint ehhez megkapták azt a segítséget, támogatást, motivációt, amire szükségük volt. Így ő is sikeresen levizsgázott.